…
Majd ha lüktető holnapok vonzásából
vérembe halkszavú vallomásod hull,
nyugtalanságom homályos ösztöne
törvényeket bontva lelkemben dörömböl.
Vérembe halk szavú vallomásod hull,
tétován tágul bennem egy más tudat,
mikor megérintesz sóvárogva,
vedd el, ne kérdezz, ami megmaradt.
Nyugtalanságom homályos ösztöne
szótlanul feszíti lelkem keresztre,
mint mozdulatlan pillangó szárnyait
irgalmatlanul egykor én magam, tudom.
Törvényeket bontva lelkemben dörömbölsz,
megdermed minden ami megmaradt,
szorongó gyávaságom előtted lehull,
földre gömbölyödve, bénán, még itt marad.
Legutóbbi módosítás: 2015.07.18. @ 06:14 :: Dvorák Etela
