Anna Noailles
Felajálnkozás a természetnek
Koosán Ildikó fordítása
Természet, szívemet betöltő égi nyugalom,
Nincs kívüled más, forrón szeretlek téged,
A fényes nappalokat, s kedvelem én nagyon
A csillogó vizet, a földet, ahol sarjad az élet.
Az erdő, a tavak, a termékeny dús mező
Emberi pillantásnál izgatóbb szememben,
Lázba hoz a holdfény, a gyönyörködtető
S évszakok illatát tartom tenyeremben.
Viselem napjaid tehát, mint egy koronát
Homlokomon, s büszke egyszerűséged.
Szememben te vagy az őszi szomorúság,
Sírok az örömtől, ha érzem ölelésed.
Jövök hozzád ismeret és félelem nélkül,
Gondolatokat adsz a jóhoz és a rosszhoz,
Minden élvezetért, minden tudásért s végül
amit az állatok nyugtalan lelke hordoz.
Mint nyíló virág, hová a méhraj visszajár
Hömpölyög létemből az illat és a dal,
Jókor kelő szívem akár egy bőségkosár
Gallyadra borostyánt kinál, s lombbal takar.
Alázattal, mint fákat tükröző hullám
Értem meg a gyönyört perzselő éjeiden,
S ami születik emberi, állati szívek titkán,
Édes isteni vágy űz, amíg el nem pihen.
Egész lényemmel tartlak karomban Természet.
Ó! mert, ha egy napon árnyékkal telik szemem
S lombtalan, szélcsendes tájra repít a végzet,
Oda nem látogat sem fény, sem szerelem…
2015. január 21.
Anna Noailles
L’offrande à la nature
Nature au coeur profond sur qui les cieux reposent,
Nul n’aura comme moi si chaudement aimé
La lumière des jours et la douceur des choses,
L’eau luisante et la terre où la vie a germé.
La forêt, les étangs et les plaines fécondes
Ont plus touché mes yeux que les regards humains,
Je me suis appuyée à la beauté du monde
Et j’ai tenu l’odeur des saisons dans mes mains.
J’ai porté vos soleils ainsi qu’une couronne
Sur mon front plein d’orgueil et de simplicité.
Mes jeux ont égalé les travaux de l’automne
Et j’ai pleuré d’amour aux bras de vos étés.
Je suis venue à vous sans peur et sans prudence,
Vous donnant ma raison pour le bien et le mal,
Ayant pour toute joie et toute connaissance
Votre âme impétueuse aux ruses d’animal.
Comme une fleur ouverte où logent des abeilles
Ma vie a répandu des parfums et des chants,
Et mon coeur matineux est comme une corbeille
Qui vous offre du lierre et des rameaux penchants.
Soumise ainsi que l’onde où l’arbre se reflète
J’ai connu les désirs qui brûlent dans vos soirs
Et qui font naître au coeur des hommes et des bêtes
La belle impatience et le divin vouloir.
Je vous tiens toute vive entre mes bras, Nature,
Ah ! faut-il que mes yeux s’emplissent d’ombre un jour
Et que j’aille au pays sans vent et sans verdure
Que ne visitent pas la lumière et l’amour…
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:16 :: Koosán Ildikó
