Pár nap elteltével Sybill elhagyhatta a kórházat. John közben kicsit kicsinosította a lakást. A ház előtt elterülő kis kertet felásta és új növényeket ültetett. Felesége alig ismert rá a megváltozott új kertre.
— Sokat dolgoztál ezen, hogy így nézzen ki. Ezután együtt fogjuk gondozni. Erről jut szembe pár ötlet is. A ház mögötti üres részen kialakíthatnánk egy kisebb konyhakertet. Termelhetnénk ott fűszernövényeket, paprikát, paradicsomot. Meg minden mást — élénkült fel Sybill.
— Erre már gondoltam én is. Vásároltam egy pár „szakkönyvet” mert szinte semmit sem tudok erről. Nem lettem tőlük sokkal okosabb, de kísérletező kedvem az van. Minden kezdet nehéz, és gyakorlat teszi a mestert — mondta örömmel, miközben egy kellemes hétvégét tervezgetett meglepetésként a feleségével.
Amikor John visszament dolgozni, sok munka tornyosult az íróasztalán. Legtöbbje olyan elintézetlen és lezáratlan akták halmaza, amiken már réges-rég túl kellett volna lépnie. Különösen egy ügy, amiben nem tudott döntést hozni, pedig már felszólítást kapott, hogy zárja le, és tegyen rá javaslatot. Most is éppen ezzel foglalkozott. John bírálta el azokat a beadványokat, amiket a hosszabb időre elítélt rabok terjesztettek be, büntetésük csökkentésére. Egy bizottság vizsgálta felül az ügyeiket, utána felterjesztették megbeszélésre. Johnnak nem volt egyedi döntéshozatala, ő is — akárcsak a bizottság többi tagja — egy szavazattal bírt. Titkos szavazás után születhetett döntés, de minden képviselőre felelősség hárult, ha egy köztörvényes rabot idő előtt szabadlábra akartak helyezni. Ez az eset már háromszor került a bizottság elé, de soha sem született végleges döntés. A szavazatok aránya legtöbbször úgy oszlott meg, hogy elutasították a kérelmet. Egy gyilkosról volt szó, aki kiirtotta az egész családját. Feleségét és két gyermekét. A pszichológiai vizsgálatok, amiket az ítélet meghozatala előtt végeztek, egyértelműen azt bizonyították, hogy beszámítható, nem terhelt. Emellett egyszer sem tett olyan kijelentést, hogy megbánta volna tettét. Huszonöt évre ítélték, és a büntetése letöltése után is csak feltételesen helyezték volna szabadlábra. Lassan tizenharmadik évét töltötte a börtönben.
Valakiknek eszébe juthatott az ügy felülvizsgálata. Ellenőrizni akarták, hogy történt e valamilyen változás az elítélteknél. Johnnak és kollégájának az volt a véleménye, hogy amíg nem töltik ki az idejüket, addig felesleges ezekkel foglalkozni. Nem engedhető ki a szabad világba egy olyan gyilkos, aki még nem töltötte le a rászabott büntetést. Sőt! Akkor sem árt tüzetesebb vizsgálat, hogy akárcsak feltételesen is szabadon engedjék. Elkezdte újra áttanulmányozni az aktát. A gyilkosság egyik motivációja az lehetett, hogy az elítélt már hosszú ideje volt munkanélküli. Soha sem volt semmiféle ügye a törvénnyel. Fizetésképtelenekké váltak, miután a felesége munkaviszonya is megszűnt. Egyre reménytelenebbé vált a helyzetük. Egy nap a férj nem bírta tovább a ránehezedő terheket. Ilyenkor sok elkövető az öngyilkosságot választja, ám ő nem ezt tette, az általa bűnösöknek ítéltek ellen fordult. Egy listát állított össze, melyen azok névsora szerepelt, akik szerinte mindannyian bűnösek azért, hogy ideáig jutott. Miután brutális módon végzett a családjával, a rendőrség akkor fogta el, amikor volt munkahelyi főnökét akarta kivégezni. Mint rab, jó magaviseletű volt. Nem barátkozott senkivel, csak a legszükségesebbeket kommunikálta a környezetével.
John nem tudott dűlőre jutni az ügyben. Megszólat a telefonja. A yorki szállodából hívták, ahol előzőleg szobát foglalt a hétvégére.
— Már kerestük önt. Szeretnénk, ha véglegesítené a szobafoglalását a hétvégére. Tehát két éjszaka félpanziós ellátás, doppel room (kétágyas szoba) szobában.
— Előre is köszönöm — nyugtázta John —, péntek délelőtt érkeznénk, és vasárnap délután távoznánk. Ha küld elektromos postán számlaszámot, befizetnék egy előleget. Ha igénylik.
— Máris küldök. Elég, ha húsz fontot utal át, a többit meg személyesen rendezzük.
— Akkor pénteken délelőtt jelentkezünk — zárta a beszélgetést John a hotellal.
Még átfutotta az akta hátralevő részét, majd az íróasztala fiókjába süllyesztette a sürgősen intézendő ügyek közé.
Hétfőn ez lesz az első, amivel végeznem kell — gondolta, majd bezárta a fiókot.
*
A hosszú hétvége nagyon jól sikerült. Úgy telt el, ahogyan annó, a nászútjukon. Mikor hazaérkeztek, John egy váratlan ötlettel állt elő.
— Mi lenne, ha eladnánk ezt a házat, és egy nagyobba költöznénk?
— Meg vagy teljesen zavarodva! — nézett nagyot Sybill. — Mitől jött ez az ötleted?
— Láttam egy hirdetést a bankban, hogy kaphatnánk kölcsönt, amire a régi és az új ház lenne a fedezet.
— És ha valamiért nem tudnánk törleszteni? Mondjuk, valamelyikünknek nem marad meg az állása? Manapság nem egy jó ötlet kölcsönt felvenni.
— Ne törődj vele. Nekem már van annyi munkaviszonyom, hogy ha kitesznek, akkor a végkielégítésből ki tudjam fizetni a hátralékot.
— Valami baj van a munkahelyeden? Soha nem mondtál még ilyent?
— Nincs semmi baj, nem bazírozok erre.
— Akkor mire? Elég nagy ez a ház, minek kellene nagyobb? Szerintem ez csak pénzkidobás. Vagy újra gyerekkel szeretnél kísérletezni?
— Miért nézel ennyire hülyének? Még el sem vittelek orvoshoz, hogy megnézzen? Az meg már igazán micsoda feltételezés részedről, hogy ezt várom tőled, miután éppen csak kijöttél a kórházból. Ez csupán egy jó befektetési lehetőség, semmi más. A pénzünknek megmarad az értéke, és ha bajba keverednénk, akkor van mihez nyúlni.
— A falakba nem lehet beleharapni. Az nem készpénz.
— Ez mind igaz, ám ha kölcsönt akarok felvenni, akkor a bank másképpen fog kezelni.
— Hagyjad már abba ezt az állandó kölcsönt. Az emberek manapság kölcsönt kölcsönre halmoznak. Ahogy letudták az egyiket, már veszik is fel a másikat.
— Manapság mindenki így próbál élni. Nem szeretek én sem tartozni senkinek, de banknak tartozni nem nagy kunszt. Ki kell használni, hogy most van rá lehetőség, mert valamikor a bank is mondhat olyant, hogy nincs hitel, még ha egy kastélyt adsz is fedezetnek.
— Na, nem bánom, de egy kikötésem van! Minden a te neveden lesz.
— Ez csak természetes, nem? Az előző is az én nevemen volt, amiért ezt a házat vettük.
A hétfő mindig is egy nehéz napnak számított a munkahelyeken, és nem változott ez semmit sem. John még fáradt volt a hétvégétől, de rögtön azzal kezdte a munkát, hogy a fiókjába tett aktát végig olvasta. Miután elolvasta, sokáig csak törte a fejét. Rövidesen újra tárgyalják az ügyet. Ha nemmel fog szavazni, mint eddig, az nem a gyávaságának az egyik megnyilvánulása lenne? Ugyan miért nem lehetne megadni az újrakezdés lehetőségét, ennyi idő után? Nem biztos, hogy nem bánta meg tettét, és nem léphetne e vissza a szabad társadalomba. Persze, főleg a szakemberek, a pszichológusok véleménye lesz a döntő. Ha azok ellenezni fogják továbbra is, akkor ő is nemmel fog szavazni. Viszont nem tudott afelett dűlőre jutni, hogy ha még „hirtelen felindultságból” követte is el tettét, miért nem tett már olyan kijelentést, hogy megbánta. Mert hiába telt el már ennyi idő, még soha nem mutatott megbánást. Kissé dühösen zárta vissza az aktát a fiókjába.
— John, a főnök hívat valamiért! — szólt be az egyik irodista.
— Kösz, máris indulok — volt a válasza.
— Hogy sikerült a hosszú hétvége? — fogadta a főnök. — Remélem, jól?
— Mondhatnám, nagyon jól.
— Ennek örülök. Volna egy kérés. Talán emlékszel arra a gyilkossági ügyre, ami vagy tíz éve történt a városban. Egy férfi, aki elvesztette a munkáját, kiirtotta az egész családját, és még folytatta volna, ha el nem fogják. Most kaptam meg a pszichológusi jelentéseket. Egyértelműen azt állítják, feltételesen szabadlábra engedhető. A tettét ugyan nem bánta meg, de azt mondta, a családját azért ölte meg, mert nem bírta nézni a szenvedésüket. A „bosszúval” kapcsolatban azt válaszolta, már nem foglalkoztatja a gondolat. A jövő héten kell nekünk is véleményt adnunk a felettes hatóságoknak. Nézd át az ügyet, hogy megfelelően tudj majd dönteni. Ez alkalommal nem lesz titkos a szavazás. Most majd mindenkinek indokolnia kell a véleményét.
— Eddig nem így volt! — makacskodott John.
— Változtattak az eddigi gyakorlaton. Miután a pszichológusok sem egymástól függetlenül, hanem együttes véleményt mondtak, tőlünk is ezt kérik majd a jövőben.
— Rendben, főnök. Megkaphatnám a pszichiátriai adatokat?
— Parancsolj — nyújtotta át a dossziét.
Egész nap ezeket a véleményeket olvasta. Semmi olyan nem szerepelt benne, ami okot adhatott volna az elutasításra.
— Ha így áll a dolog — gondolkozott magában hangosan —, akkor engedélyeznem kell. Persze jó lesz odafigyelni a főnök szavazatára. Ha ellene szavaz, akkor nekem is jobb volna őt követnem.
Ezen kicsit elgondolkozott, hogy ugyan miért kellene ugyanúgy szavaznia, mint a főnökének. Aztán elhessegette ezeket a gondolatokat.
Már csak egy óra volt hátra a munkanapból. Gyorsan betelefonált a bankjába, és kért egy terminust a tanácsadójától másnapra, vagy a hét valamelyik napjára, de lehetőleg munka utánra. Nehezen, de kapott csütörtök délutánra időpontot.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.20. @ 11:20 :: Avi Ben Giora.
