Hangoskodó kék betűket látok.
Miféle bűbáj ez, milyen átok
Igézett meg csendes gyilkos módra?
Miért nem hallom, hogy ketyeg az óra?
Szemeimben izzó, vörös katlan.
Ne, ne taszíts! Esküszöm ártatlan
Vagyok! Uram, szétmarnak a lángok,
Nem vagyok én boszorkány, se látnok
Ments meg! Kérlek szabadíts a kíntól
Amit e vers élesebbre csíszol.
A szavaim lángnyelvei nyalnak,
Inkább nekirontanék a falnak,
Csak ne bírnám szétszaggatott elmém.
Nincs szeretőm, se szavam, se kelmém
Kifogytam én a kimondhatóból,
Ölelésből, csókból és adóból.
Ez mindenem, amit nekem hagytál
Ó igen és vészhelyzetre egy tál,
Hogy lemossam kezemről a tintát,
Azt a véres, friss DNS mintát
Mivel írni örökre ítéltél.
Ó mondd, Uram, igazán mit véltél?
Képes leszek be nem csavarodni,
Szép múzsákba belehabarodni?
Erős leszek? Kigyógyulok ebből?
Az égésre igen jó a tejföl…
De ott belül sokkal jobban mardos,
Nem vagyok én olyan gyenge harcos,
De ha ezt is holnapig kibírom,
Megesküszöm Uram, hogy megírom!
Legutóbbi módosítás: 2015.08.10. @ 21:36 :: Bihari Csilla Rózália
