Emlékek porladó csokra borul ki
megfáradt lelke fedeles kosarából
míg szamárfüllel teli karcos fotóit
rendezgeti immár századszor újra
kopottak a filmek melyek leperegnek elméje
megroggyant vetítővásznán rendre
hol pasztell színekben hol meg csak
szépiásan olykor fekete-fehéren
belső gramofonján meg-megakad a tű
ugyanazt a foszlányt játszva unos untalan
*
Kertje gondozatlan árván gyomzik
korhadó kapuja nyikorog elment a kedves
kormos masinán tarka paszuly pöfög
nagyon szerette mindig csak rántva
sohasem habarva hozzá kenyeret majszolt
kopott sapkája most is ott lóg
piros kancsó és zománc lavór fölött
egy pók tanyája immár de hozzányúlni
nem szabad ő hagyta így az utolsó este
sáros bakancsa hasztalan várja az indulást
*
Sötét szobája asztalán csibuk és okula
csonka ceruzával zsíros irkával osztozik
csenden várnak dohányra új gondolatokra
melyek megszakadtak miként a lét fonala
vén gazdájuk már friss mezőkön talpal
ahol nyoma sincs a kornak amely itt lenn földön
görnyesztette hátát erejét elszíva dolgos
karjaiból amikkel oly félszegen tudott ölelni
az öregasszony elmereng miközben kendőjét
bogozva virággal készül urához ki a temetőbe
