A közeledben folyton bezárkózom,
szívem mintha víz alatt fuldokolna,
zöld-mély tavak ölelik szorongásom,
ha metsző tekinteted birtokolna.
Megtűröm a szokatlan nappali fényt,
a mellemre menekülő puha szád,
teremtésedben a felsőbbrendű lényt,
míg ruhám fedetlen őszre váltod át.
Érdemes-e vajon remélni egymást?
Oldódni telhetetlen karok között,
égre feszíteni múló simítást
az embertelen tág díszletek körött.
Mintha bénán belehullani kéne
illatod ismeretlen sűrűjébe.