Boér Péter Pál : Megkönnyebbülés

 

— Errefelé szép az élet — ismételgette magában Répa főtörzsőrmester, pedig falak között élt ő is, de tizenöt evvel a szolgálatkezdés után kivívta a „legrettegettebb” smasszer címét. Őrtársai egyszerre utálták és sajnálták. Ez az ember, vagy emberszerű lény… hízott. A hatalomnak értelmet kell adni, tehát öt reggelit, öt ebédet és öt vacsorát fogyasztott, néha repetákkal. Az ütleg mesterének érezte magát, és rendkívüli technikákat talált fel, az amúgy is értelmetlen fogolyéletek teljes elértelmetlenítésére.

Ha lehet, kerülte az őserdőben császkálást, ott, mindenféle fertőző bogarak, pókok, ragadozók és kígyók között dagonyázva mások is elboldogulnak. Hadd vágják a fegyencek a fát, kell a konyhára, különben éhen maradna.

Zömmel bentlakó volt, szinte ugyanolyan megvonásokkal, mint a rabok, akiktől a Répa nevet kapta, mert magas volt ugyan, de a hájrárakódása roppant ízléstelen alakot kölcsönzött neki.

A főtörzsőrmester végre valami igazán nagy hatalomfényesítést szeretett volna véghez vinni. A guillotine-t valamelyik raktár mélyén ette a rozsda, de még soha nem használták. Vagy jól elverték az ellenkezőket, vagy behajították néhány évre magánzárkába.

Karriert akart csinálni, úgy érezte, ez jár neki. Aznap ki kell provokálnia, hogy valamelyik fogoly — rengeteg szemtanú előtt, látványosan — támadja-, és lehetőleg sebesítse meg. Másnap reggel, a beolajozott fémgerendákon már suhanhat is lefelé az iszonyatos penge.

Jól végiggondolta, hogyan éri el célját, bár senkivel nem osztotta meg terveit. Beszélgetett. Sanyarú béka, vagy görény illata volt, olyan alávaló gonoszság uralta, hogy őrtársai is ezt érezték.

Távolról már hallatszott a smasszerkollégák torokhangú noszogatása, de zavarta a tény, hogy viszonylagos jókedv uralkodott a foglyok körében.

A kaput sarkig kicsapták, a rabruhások mormogó dalolásszerűséggel közeledtek. Bár kifacsart rongynak néztek ki, de Répa nem találta őket elég szomorúnak. Kemény ez a munka, jó hogy kitalálta a vezetés a konyhák fafűtését. A munkaerő ingyenes, az ételadagokon sem növeltek, tehát szálkás, más szóval sovány, beesett arcú, mindig borostás rabállomány fejlődött ki.

Katonásan bemeneteltek, még helyben jártak, amíg az „állj” parancsszó el nem hangzott, aztán a kapuk becsapódtak mögöttük. Rájuk ragadt a feketedett a daróc és fejükre merevedett a sapka, a veríték, erdei nyirok és mocsár keverékétől. Álltak, mint az emberi mivoltuktól megfosztott beszélő szobrok. Az egymással összekötő láncot is végre leszedték, ami a barátság és összetartozás érzetének erősítéséhez kellett. A pluszmunkára kijelöltek begyűjtötték a szerszámokat és miután a lerakati helyről visszatértek, Répa főtörzsőrmester elindította akcióját. Odalépett.

A főtörzsőrmester, látszólagos egykedvűséggel, karba tett kézzel bámult, majd két öklét összefogva, teljes erőből vágta szájon a hozzá legközelebb állót.

A nem várt ütés földre vágta Derengőt, nagy, nyitott szemmel bámulta a fekete eget. Fülei csengtek és nem tudott gondolkodni. Kapott néhány rúgást is az oldalába — a főtörzsőrmester sosem végzett félmunkát —, aztán lassan visszatért belé az élet. Az ilyen kábulatok, általában húsz-harminc másodperc alatt elmúlnak.

Alapcsík nem bírta, utánanyúlt, hogy segítsen neki. Ő is kapott egyet. Igaz, épp erre számított, ezért lábon maradt.

A két sértett, akik gyakorlatilag az egész csoportot képviselték, mert ez a drága jó ember bármelyiket üthette, vághatta, már túl sok tapasztalatot gyömöszölt abba a kis, lelkükben üresen maradt érzelmi szakaszába ahhoz, hogy képesek legyenek ösztöneiket visszaszorítani. Még csak a szemük sem rebbent, amitől főtörzsőrmester dühöngő állapotba került. Előbb elkezdett mindenkit ütni, rúgni és a smasszerek — mert közöttük akad rendes ember —, csak vicsorogtak magukban, de nem szóltak közbe. A szabály az, hogy egymást sohasem gyengíthetik.

— Mihaszna lusta disznók, kétszázszor körbefutjátok a belső udvart! Aki utolsónak fut be, azt parancsmegtagadónak tekintem, és holnap lenyakaztatom!

A többi őr, bár látta, hogy a főtörzsőrmester az őrület határán túljutott, még mindig nem szólt. Nem olyan világ az a falak mentén…

— Végig kinyújtott mutatóujjal érintsétek a falat, különben lerövidítitek a távot! Fussatok! Érthető, amit mondok?

Senki nem szólt egy szót sem.

— Azt kérdeztem, érthető vagyok?

Most sem válaszolt senki. A méregtől belülről füstölgő dobhártyákkal nyelt egy nagyot.

— Indulás!

A rabok valóban elindultak. Nem beszéltek össze, még csak egymásra sem néztek, de sétatempónál csak valamivel gyorsabb iramban cammogtak, kocogni sem voltak hajlandóak. Arrafelé parancsot megtagadni nem lehet, azért tényleg képes, ha nem is nyakaztatni, de évekre megkeseríteni az életüket. Ami disznóság, az disznóság!

Huszonöt kör után egyre közeledett a vacsoraidő, amiben még olyannak, mint a nagy Répamester sincs változtatási joga, ezért ledobta zubbonyát és keservesen beállt a sorba.

— Majd én megmutatom tetvek, mi az a futás! Öt kör az élet! Reggel mindenkit kivégeztetek!

Rengett rajta a hústömegtöbblet, alig bírt egy kört lefutni, hogy össze ne essen. Úgy gondolta, ha valamikor, most megmutatja, teli van kilyukadt akaratburka.

A leütött megvárta, míg kétszer lekörözi a tötyögő sereget, majd benne is beindult a dühlevezető pumpa. Mielőtt még okkal, vagy ok nélkül leszigetelték, hosszútávfutó volt, maratont is nyert. Megnyújtotta a lépteit, jól is esett neki, s mire Répa felocsúdhatott volna, már két körrel előzte le. Kitárta karjait, és mint versenyeken, felemelt kezekkel rohant az örök szurkolónak tekintett seregébe.

A főtörzsőrmester majdnem megbolondult, amikor fekete fátylon át — mint rosszul látó ledöfött bika — felfogta, hogy a fegyveres személyzet tapsol, éljenez, sőt kezet fognak Derengővel és vállon veregetik.

A hús remegett teste tornyán, beténfergett az egyszeri befutóba, megpróbált ordibálni, mint rendesen, de valami úgy elhomályosította az összes érzékszervét, hogy nagy keservesen vette észre, a többiek még mindig sétapálcával követik, cilindert emelnek, a malaclopó alá teszik őket, fehér kesztyűiket egyszerre rántják le és lobogtatják felé, majd sörényen simogatják kollégáit. Leülnek, egy sebtében odatermett kerthelység asztalához, és rendelnek egy-egy pohár konyakot, egy húzásra leeresztették, majd Derengő egy gombostűvel beleszúr az asztalba és szétpukkad minden.

Az őrmester vicsorított egyet, aztán zuhanó testtömege megrezegtette a börtönudvart. Senki nem kapkodta el a segítségnyújtást, csak amikor látták, hogy nem pislog, és morgó hangon lélegzik, pár percnyi gondolkodás után hívták a börtönorvost. Ekkor derült ki, hogy az „alkalmas”, „egészséges” és „szimuláns” szavakon kívül, némi orvosláshoz is ért.

Az embereket vacsorához terelték, Répa főtörzsőrmestert félév ápolás után megtanították két mankóval járni, majd hazairányították, ahol talán, egyszer, hosszú munka után megtanítják ismét beszélni.

 

Valami átmenetileg csökkent a telepre nehezedő súlyból, aztán ki tudja… Olyanokkal, akik nem csak hatalomra törnek, de gyakorolni is akarják azt, előbb utóbb mindenhol találkozik az ember. Ami kellemetlen, abból a láncos miliőből nem lehetett elmenni, mondván köszönik,

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.09.30. @ 11:20 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/