Ahogy a rablánc, én is kiakadtam,
nem azért, mert hallom a rádióban,
hogy ki pusztul el, ki fürdik a jóban,
hogy millióknak nem jutott még szappan,
hogy úgy van nyomor, ahogy dáridó van.
Valami mástól émelyeg a gyomrom,
s a biztos koszthoz szoktatott valómban,
rám riogatják a televízióban,
hogy állig fegyver parancsol a fronton,
s az igazság meg elvérzik a szóban.
A háborúban ott tipeg egy kislány,
szép két szeméből kiijed a béke,
a józan észnek fogy a menedéke,
a bűnösök sem férnek el egy listán,
s az ég is alig emlékszik a kékre.
Ám lehet, minden másképpen íródik,
és hályogos szeme a kamerának,
a látók is csak hunyorogva látnak,
mert eltakarja tőlük a valódit,
a pénzkötegbe csomagolt gyalázat.
Már bánom is, hogy nekikeseredtem,
a papír úgyse való már a szóra,
zord egyenruha les a bujdosóra,
s egy világ nézi megkeseredetten,
hogy kiknek üt-ver utolsót az óra.
Legutóbbi módosítás: 2015.09.03. @ 07:07 :: Böröczki Mihály - Mityka
