Peti tréningruhában indult el otthonról, ugyan a villamosmegállóban már szégyellte magát, hiszen egy rendes farmer mégis jobban illene az alkalomhoz. Szerencséjére bezötyögött az egyes, már nem fordult vissza.
Talán a gőz, vagy a panoráma vonzotta? Gyanítom, egyik sem, hiszen akkor még távoli ismeretei sem voltak arról az atlétikáról, amire egy osztálytársának kapacitálására bólintott rá.
Az atléták gyülekező helye épp a bejárat előtt volt. Peti barátja és további nyolc-tíz emberke betódult, egy szigorú, matematika tanárnőre emlékeztető, izgága idősebb hölgy társaságában. Már harminc éves is lehetett a „vénség”!
Az öltözőben átfazonírozták magukat, persze csak a többiek… Emlékek szakadtak fel, amikor még a nagyközönség, köztük a talán négy-öt éves Peti is ott pancsolhatott, a későbbiekben sportolói célokat kielégítő medencében. Az átlagembernek megmaradt az elviselhetetlenül forró két medence, a kopasztók. Az egyik ugyan félig szabadtérinek minősült, ám egy alagúton kijutva a fuldoklás így is elkerülhetetlen velejárója maradt minden beúszásnak.
A belépés után az orrukat megcsapta a jellegzetesen klórozott vízgőz illata. Bizarr élménynek tűnt a gyermekkori nyitott időszak emléke, mikor telente, az üvegeken át felhevített erőtlen nap sugarainál ugyanúgy napfürdőztek, mint nyáron a szabadban. Persze fűtőtestek segítsége nélkül, a benti hőmérséklet alulmúlja a várakozásokat…
Odébb, egy zárt, ablaktalan medence gőze fojtott mindenkit, ám a csatornás, ha úgy tetszik alagutas kijutással elérhető rotyogtatóba tényleg senki nem vágyott. Olyan volt, mintha meg akarnák főzni az embert, és hiába próbál kiemelkedni, akkor is a leveszöldség—társaság tagja marad a nyakig érő vízben.
Az a nagy medence, amelyik olyan szép emlékeket idézett, üres. Lábregenerálók helyben nyújtott szolgáltatásairól, ugrálástól és egyebektől elfoglalta a vízilabdacsapat és úszószövetség. Nekik is járt egy biztos bázis, hiszen még nyaranta sem lehet ilyen jellegű sporteseményeket a Körösben megrendezni, nemhogy télen.
Második alkalomtól kezdve, természetesen már Peti is civilben ment, ugyanis nem tartozik a sporton kívüliekre, hogy éppenséggel hová tart, nem is verte nagydobra.
Rögtön átöltözés után nekieredtek a ligetnek. A szikár nő négyszer futtatta körül bemelegítőnek, amit úgy két kilométerre saccolt, majd kezdődött a dolog kellemetlenebbik része. Ez a Peti, vagy hogy hívják, rendkívül jó állóképességgel futotta a nagyon hosszú távokat — akár húsznál több kilométert is —, de lehetőleg nem kiszámíthatatlan, állandó sebességváltásokkal. Itt viszont az izgága, amint kiderült, vezetőedző asszony lelépett egy száz méteres futópályát. A táv egyik és másik végén is lerakott egy ágat. Elvárása száz méter sprint volt, visszakocogással újabb száz méter, minden erőből, de visszafelé sem gyalogolva.
Tavaszodott a liget, színeiben kétszer is felöltözött. A télen ott felejtett avar még elég sok színben tarkállott, és vegyült a zsenge, friss zölddel. Némelyik sétányt mindössze salakkal burkoltak, azt a gebesztőt is, amit a hölgyemény edzésre jelölt ki.
Mérte az időt! Azt hiszem, Petinél gyorsabban senki nem futotta a százat, tehát potenciális rövidtávfutónak könyvelhette volna el, pedig az igazi erőssége az egyenletes tempójú hosszútáv volt, amit akkor még ő sem tudhatott. Talán félórán át végezték ezt a sanyargatást, miután a Kálvária dombnak eresztette a csapatot. Lányok három, fiúk hét fel-le futást voltak kötelesek végrehajtani az igencsak meredek dombon. Az érdekesség kedvéért, „lazításnak” minden leérkezés után egy ligetkerülő is járt, az említett maga két kilométerével.
Peti nagyon szeretett bizonyítani, az első felfutást vágtatempóban hajtotta végre. A másodikat csiga, a harmadikat hátráló vízi ollós sebességével, a negyedik és ötödik feljutásra alig emlékszik.
A Gombához felvezető meredeken, lehetetlen nem rugdosni és cipőorral belemarni a kaptatóba. Az egyik lábával, rejtett pocsolyába taposott bokáig, így márkásnak semmiképpen sem nevezhető sportlábbelijében jobbra-balra csúszkált a lábfeje.
Lefelé igazán üdítő lehetett volna, ha nincs az a kerülő. Szemgyönyörködtető ugyan a liget, de alig van lejtése, tehát majdnem sík terület. Igazán élményszaggató minden egyes leérkezés után körberajongani, majd ismét nekiveselkedni a domboldalnak.
Az ötödik felfutásnál megpróbálta a járdán, ami szerpentin módra jobbra-balra segítette a sétálókat, ám így megduplázódott a táv. Leérkezve órájára tekintett, rájött, hogy az edzés ideje hosszabb a vártnál.
Száraz tyúkanyó letelepítette fejre-koppantós csibéit, majd bizonyos időnként pulzust mért. Nagy megelégedettségében még felirányította őket a reléhez, ami nem lett volna tragédia, mert bár magasan van, de egyenletes az emelkedő, sokkal fokozatosabban, mint a Kálváriadomb gombásított oldalán.
Három hónapig bírta, de amikor a sportiskola edzőtermében, kínvallatásnak beillő, önként vállalt mazochizmus következett, már tudta, hogy utoljára atletizál. Pedig az ideges, durván objektív edzőasszony, épp a leigazolást kapacitálta. Peti önérzetes nemet mondott.
Igaz, sportolni kell, sportolni muszáj, ezért a családban egyedüli sportember nagybácsit kérte meg, protezsálja be valamelyik ökölvívó szakosztályhoz. Azt a sportot neki találták ki, és egész komoly odavonzást érzett. Imre bácsi széttárta karjait, legnagyobb sajnálatára ő ilyen körökben nem forgott, kizárólag a tájékozódási terepfutáséban.
Peti, markáns atléta előélete után megalázóan lealacsonyítónak találta a tájfutást, csak udvariasságból nem mondott egyből önérzetes nagy nemet. Gondolta elmegy az első edzésre, utána otthagyja, hiszen még szauna lehetőségük sincs, mint a stadionban futó kollégáknak, akik abban a borzalmasan meleg medencében, lazítás néven fuldokolhattak egy keveset, pedig akármilyen hűvös volt kint, a legifjabb korosztályt is a hőguta kerülgette benne…
Csak azért ragadt a terepfutásnál, mert az első edzés el nem tévedni vágyását „ragadással” próbálta kivédeni. Már úgy érezte, minden lépéssel kitépi a lépét, amikor visszaérkeztek, és a húzóember hanyagul megjegyezte: „Jól fut a srác”. Ekkor még nem túl sokat tudott arról, hova keveredett, de már eldöntötte, terep az egész világ és terepfutó benne minden férfi és nő!
Legutóbbi módosítás: 2015.10.16. @ 13:18 :: Boér Péter Pál