Mindenszentek.
Hozzád indulok. – ha ide vesszőt teszünk, megfelelő kapcsolatot teremtünk a két sor között ahhoz, hogy a vers folytatódni tudjon.
Hinni akarom az Istent, minden csodáját. – Ha nem teszünk a tagmondatok közé olyan kötőszót, ami kapcsolatossá teszi, akkor magyarázó lesz, azaz épp kizárja Istent, és csak a csodák maradnak, pedig a szöveg úgy erős, ha sértetlen marad a gondolat: hinni Istent.
Könyörtelen a halál, – Ne általánosítsunk, szűkítsük ezt le a vers szereplőire: A könyörtelen halál elnémította utolsó imád// utolsó imád a könyörtelen halál némította el… stb. Így nem a halál könyörtelen úgy általában, hanem az övé volt könyörtelen, hiszen elnémította az utolsó imáját.
elnémította az utolsó imád,
örökre elveszett a lét, – fentebb már megállapítottuk, hogy meghalt, ez a sor tehát nem indokolt.
megészlelted a fényhasadását. – megészlelted… ilyen szó nincs is, persze szigorúan véve fényhasadás sincsen, feltételezem, hogy nem a prizma által bontott fényre gondoltál.
Legbelül lassan szelídülnek a szavak. – Elég volna annyi, hogy bent. Nem kell legbelül.
Gondolataimban minden arcra emlékszem, -Minden arcodra, nem? Hiszen most nem a nagy világhoz szólunk.
megőrzött szemem,
ezerszer bújtatlak mosolyomba,
most is vagy, egyszerűen-bennem.
Gyertyát gyújtok,
összeszorítom két kezem. – Nyilván nem hógolyót gyúrsz. Talán imára…? Imára kulcsolni szoktuk a kezet, nem összeszorítjuk. A katolikusok se szorítják.
Az elmúlás a legkegyetlenebb pillanat, – Az elmúlás egy folyamat, tehát nem lehet egyben pillanat is.
fölsebzi sejtjeim,
megfeszíti lelkem.
Fekete rögökre könnycseppeket csorgat az alkonyat. – elég annyi,hogy könnyeket, a cseppre semmi szükség.
Üdv: NHI
Legutóbbi módosítás: 2015.10.31. @ 07:53 :: Dvorák Etela