Szürke voltam, de megjelntél –
és kiszínesedtem.
Kibontottad a szirmaimat,
melyekről azt gondoltam,
már régen elhervadtak.
…
Te tiszta és finom szavakat
suttogsz a fülembe.
A lelkemet a te szavaid
melegítik.
…
Van benned valami véletlen,
ami különlegessé tesz.
Amit direkt sajnos nem
lehet beletenni az emberbe.
…
Ott találom a szemedben
a szavakat, melyeket
ki akarok mondani.
-Vagy épp hogy eddig
nem jutottak az eszembe?
…
Próbálok mondatokat
formálni belőlük,
-Még nem értem minden szavadat,
melyek a lelkedben pihennek.
…
Csak keresd a tekintetemet,
s megfejtelek.
-Vagy mondj valamit –
Te titokzatos, Te jóleső idegen.
———————
Drága Linda! Túllihegni nyilván nem kell, és a rímekhez se muszáj ragaszkodni (ha mégis, azok legyenek tiszták) de ennél több lágyságot, több varázslatot kell lopni a szövegbe. Hol a vers? Olyan, mint egy rendőrségi esetleírás: amit, melyek, melyeket… tele van ilyen fölösleges pontosításokkal.
“Szürke voltam, de megjelntél –
és kiszínesedtem.
Kibontottad a szirmaimat,
melyekről azt gondoltam,
már régen elhervadtak.”
– ez egy szöveg.
Hervadó szükre szirmaim színesre bontottad. -ez meg egy verssor. Serfőző Attilának van is egy ilyen sora, hogy ” színesre bontottál, kedves”. Benne van az, amit te leírtál? Benne! Csak éppen sokkal szebb, mert teret hagy átérezni, íze van.
Tudod, a versnek megvan a maga igaza, azt hagyni kell érvényesülni, hogy valójában mi hogyan történt, milyen sorrendben, ki hol állt, ki kicsoda, az teljesen mellékes, hiszen az olvasót nem érdekli a szerző. Az olvasó saját magát, a saját életét, a saját kedvesét akarja beleérezni, beleolvasni, beletudni a sorokba.
Engedd el magad. Érezz. És azt írd le. Számolatlanul, szabadon, én majd kimagozom neked belőle a verset, mert hiszem, hogy benne lesz.
Üdv: NHI
Legutóbbi módosítás: 2015.10.12. @ 11:51 :: Kovács Linda
