Utam lassan elfogy talpam alatt,
tovább küzdeni erőm sem maradt.
Lelkem még szárnyal, de testem megtört.
Elmém gennyedő sebeket szerzett
e meddő harcban, mit jobb sorsomért
nap mint nap hiába folytattam.
Pihenni kell. Hosszú, méla álmot
igézek magamra, de nem kaptam még
meg a hőn áhított feloldozást.
Márványba öntött versvirágaim
valódi könnytől sem hajtanak ki,
de elhervadni sem fognak soha.
Pár év, pár hó vagy pár hét egyre megy,
Kidőlt tölgy nem számol már perceket.
Legutóbbi módosítás: 2015.10.27. @ 17:29 :: Márkus László
