Karcos szél hajt
súlyos fellegeket.
Bőrig ázva baktatok.
Csóróként ugyan,
de lelkem szárnyal,
így fentről szemlélhetek
modern bálványokat,
kiknek örömmel áldoz
e botor kor pénzt
és drága időt.
Eközben megdőlt eszméken,
dicső vagy dicstelen múltunk
lassan enyésző romjain,
tönkrement életeken
tapodik a törtető elit.
Százezrek bolyonganak
szerte a világban
hazátlan árvaként,
köztük honfitársaink.
Bármerre nézek,
kilátástalanságtól
űzött lelkek vágynak
jobb sorsra, békére.
Tál lencséért feledtek
házat, tanyát, hazát.
Ám erősek a hitben,
hogy egyszer majd
újra megébred
s ha félve is,
de lép ez a nép.
Legutóbbi módosítás: 2015.10.18. @ 10:57 :: Márkus László
