Elmémből érdesen jönnek a szavak,
vagy én teszem – szűrőtlen alak, durva hang –
hogy ami jő – közöm se legyen hozzá,
csodáljam, mint egy barnult ikonosztáz
füstmázolta szentjeit – foltos szavaim,
mik képet töltenek félve az űrtől,
telebeszélik az adott teret, s panaszkodnak:
az ezen túli vajon van-e, s ha van, hol lehet?
Belátással voltam tele, s a szélsőségben
kerestem Istent – most futnék kifele
s nincs idebenn. A keresés gesztusa
kevés vigasz, nem válogatom a barátaimat,
s cinkosom nincsen, olyat se találok,
ki beárulna; nagy hitkérdéseknél
a píárral foglalkoznak, s megélnek
gazdaságilag.
Régi kedves eszméim, merre vagytok;
a tisztaság nem választás – adott vagy
elragadott; a kő-lét, a bolond, vagy a gyermek
miféle kísérlet, nem élni, olvasni is nevetséges.
De mégis, jöjjetek szavak, kaparósak,
foltosak; keretezzétek, ahova
magam is lenni igyekszem.
Legutóbbi módosítás: 2015.10.25. @ 23:00 :: Petz György