Sonkoly Éva : Az idő

2015.10.04. Sonkoly Éva Vers 20
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

 

Eső szitál, levelet sodor a szél,

lassan, keringve sáros földet ér.

Gerincét súlyos léptek roppantják.

 

Gyorsan halad az idő, lapozza

a hónapok naptárát, szeme

meg-megáll, messze nézeget.

 

Október vége felé gyertyát gyújt,

látni akarja a kopár fák bánatát,

könnyet törölne, de nem lehet.

 

Novemberben halomba söpri

a hullott levelet, krinzantémok

keserű illatával tölti a levegőt.

 

Telet vár, havat, lábnyomokat

számlál, sokat, ezer felé téveszt.

Reményt keres, utat mutatna.

 

Keze tétován reszket, talán a hideg?

Szeme embereket simogat – dél, nyugat…

Fejét lehajtja, valamit mondana –

 

… nehéz minden szó.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.10.04. @ 14:07 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 582 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"
Honlap