Az ásítozó asztal mellett
a kivattázott csönd ölelget,
s míg lassún elered a semmi,
te szinte elfelejtesz lenni,
kikotorásznád a nyugalmat,
az emlékezeted is hallgat,
és dobbant szívvel, fáradt fővel,
elbogarászol az idővel,
s míg jelöletlen utad rója,
az öreg óra mutatója,
te igyekvőzöl rátalálni,
s az egész élet elkezd fájni,
el-elbitangol már a lelked,
az összes rosszat megfelejted,
de csökönyösen véd az ösztön,
és megérteti azon rögtön,
hogy ágálhatsz, csak lásd be végre,
hogy nincs gyógyszer az öregségre.
Legutóbbi módosítás: 2015.11.02. @ 09:19 :: Böröczki Mihály - Mityka
