Körülötted forog a világ, de ez fordítva is igaz,
szívemben dobog, nem méri valaki mégiscsak
a szívdobbanást? Ha megjelensz, összeugranak
sejtjeim, vérem dagályt lejt, illatod miatt táncba
kettőződnek, sejtközpontokban koccannak össze,
peregnek az osztódási orsók, jöttöd profázisán.
Ráharapok magamra, hogy ne törjön fel több vérbő
hullám. Kitartásom elszalad, mikor te megdöbbenve
látod, hogy oson velem együtt a már lábatlankodás.
Érthetetlenséged arcodra rajzolódó ránca – míg sután
követel téged bennem a szenvedélyes agresszivitás –
szépségedet közelebb riasztja, csillogó feketén mászol
át mindkét pupillámon. Metszeném mint éles késekkel;
tekintetemben vegyül a vér, mi ízedért ordít. Félreállok.
Kezelnem kell valahogy, idebent megbolydult a bátorság,
meghunyászkodásig szemem színét neonok csillapítják.
Kínom csatavesztése mosolyod fésüli folyton lelkembe,
Legközelebb minden erőmmel már szerelemért vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Marthi Anna
