Most a folytatásra vagyok kíváncsi…
— De nem ebből a táborból vittek Kanadába, hisz kaptam képeslapot tőled Bécsből is. A schönbrunni kastély parkjának részlete van rajta. Azt írtad rá, azért nem levelet írsz, mert tudod, hogy szeretem a szépet, és mutassam meg mindenkinek.
— Persze, végül a Wiener Neustadt Várban szállásoltak el. A szép képpel akartalak megnyugtatni, hogy jó helyre kerültem.
Megint hallgatunk egy sort, mielőtt tovább mesél.
Bécsújhely központjában áll az a patinás épület, egy híres katonai akadémia volt régen. Egy-két héten belül ismeretségeket kötöttem, beosztottak a konyhára segíteni, azért zsebpénzt kaptam… a srácokkal kilógtunk, nézelődtünk, cigit vásároltunk, lányokkal ismerkedtünk, nyelvet tanultunk. Nekem nagyon tetszett az az élet…
— Te ott beleszerettél egy német lányba…
— Ja, igen… megint a nők… Igazi kamaszszerelem lett belőle, de tudtuk, hogy el kell válnunk. Én persze találtam egy asszonyt, vagy ő talált meg engem, akinek a konyhán segítettem… nagyon csinos volt, nagyon meg nem értett feleség és velem nagyon megértő és vigasztaló… hmmm… sokat tanultam tőle — nevet, amiből én meg sokat értek. De ismét elkomolyodik.
Hamarosan megkaptuk a listát, hogy hová továbbíthatnak, én azért választottam Kanadát, mert apámtól kaptam egy unokatestvére címét, aki régen oda vándorolt ki Erdélyből. Ezt a címet átadtam a tábor vezetőinek, amin a hatóságok meg is találták a rokont, aki befogadó levelet küldött. Katonai, egyáltalán nem kényelmes repülőgéppel vittek, Béla is jött velem és még két magyar srác. Mit törődtünk mi akkor a kényelemmel! Repültünk a szabadságba, a korlátlan lehetőségek felé.
Nova Scotia, Új-Skócia repterén tett le a repülő. A nagybátyám családja várt, és szó szerint átvett, mint egy csomagot.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Pápay Aranka
