Egy mai gyermek talán el sem tudja képzelni életét egy szupermodern mobiltelefon nélkül. Egész nap rajta lóg, ujjai úgy járnak a gombokon, mint a motolla. Versenyeznek egymással, kinek van jobb és menőbb készüléke. Azt a társukat, kinek netán valamiért nincs mobilja, megvetően lenézik, kiközösítik.
Ez nem volt mindig így. Amikor mi voltunk gyermekek, még telefon sem igen volt. Gyerekek csak ritkán kerülhettek ilyen készülék közelébe. Ha mégis, akkor az nagy eseményszámban ment. Napokig beszéltünk róla. Számunkra óriási csoda volt, hogy valakinek hallottuk a hangját messzi távolból. Sokszor csak néhány percig élhettük át ezt a nem mindennapi élményt. Ellenben most egy mai kis srác szinte a nap huszonnégy órájában telefonál és internetezik. Ugye nem kell mondanom, gyermekkorunkban még szó sem volt az internetről. Talán még a tervezők fejében sem létezett.
No, de ezen ne akadjunk ki. Úgy van rendjén, hogy a világ állandóan fejlődik. Nap, mint nap újabb és újabb találmányok hódítanak meg bennünket, és alig bírjuk kapkodni a fejünket a rengeteg újdonság láttán.
Szerintem a mai fiatalok értetlenül néznének ránk, hogy akkor annak idején, mit találtunk ki, mivel múlattuk napjainkat.
Természetes, hogy vágyakoztunk telefonra. Igazi, nagy boldogság lett volna számunkra, ha akár egy vonalas távbeszélőt is birtokolhatunk, de ez akkor sokunknak álom volt, és még évtizedekig az is maradt.
Körülbelül tíz–tizenkét éves gyerek lehettem. Valahol olvastam, vagy talán egy felnőttől hallottam, hogyan lehet egy jó hosszú spárgából és két üres bádog cipőkrém dobozból telefont készíteni.
Egyáltalán nem igényelt különösebb ügyességet. Akár bármelyikünk el tudta készíteni, ha telefonálni akart barátjával.
A kacatok közt kerestem két, nem használt, üres dobozt. Mindkettő tetejére egy szeggel lyukakat fúrtam, majd a doboz és fedéllapja közé selyempapírt feszítettem ki. Majdnem megfeledkeztem, hogy mielőtt a dobozt és tetejét összeillesztettem volna, a dobozok alját is kifúrtam, és átfűztem rajtuk a madzagot. Kötöttem végükre egy csomót, hogy a madzag ki ne csússzon a dobozból.
Tulajdonképpen kész is volt a telefon, az én saját telefonom. Rendszerint ilyenkor átszaladtam Szúcs Peti barátomhoz, hogy kipróbáljam a „készüléket”.
Tetszett neki az ötlet. Most már tudtunk beszélgetni egymással távolból is. Igaz ennek a telefonnak volt egy hátránya. Csak úgy működött, ha a zsineg ki volt feszítve. Laza állapotban használhatatlan volt. Ezt leszámítva mindent úgy lehetett hallani, mint egy valódi telefonnal. Tulajdonképpen a zsineg hosszúsága nem számított, csak arra kellett ügyelni, hogy jó feszes legyen.
Doboztelefonunknak volt még egy előnye. Kis helyen elfért. Amikor meguntuk a telefonálást könnyedén összepakoltuk, és akár a zsebünkbe is belefért.
A mai gyerekek nem hiszem, hogy ismerik, de ha netán ismernék is, valószínűleg csak nevetnének rajta, és nagyszüleik ósdi játékának tekintenék.
Igen a világ nagyon megváltozott. Talán ez így van jól. Az előre haladás nem áll meg, minden fejlődik, változik. Az egykor remeknek hitt játék elavul, feledésbe merül. Lassan már csak egyes idős emberek emlékében él, de ott is egyre halványabban.
A ma divatos játékok is, sok–sok év elmúltával nevetségesé válnak, mint a mi doboztelefonunk.
Ezen nem lehet változtatni. Ennek ellenére mégis azt ajánlom, azoknak a mai srácoknak és lányoknak, akik netán olvassák ezt a kis visszaemlékezést, vegyék a fáradságot és próbálják ki ezt a régi játékot. Garantálom, ha felkelnek a számítógép mellől, ezzel is kitűnően fognak szórakozni.
Legutóbbi módosítás: 2015.12.30. @ 13:39 :: Apáti Kovács Béla
