Mikulás még a nyár derekán elhatározta, hogy lecseréli a rénszarvas szánját motorosra. Ma már senki sem jár állatokkal vontatott járművekkel. Eljárt felettük az idő. Úgy illik, hogy a Mikulás is szupermodern szánnal vigye az ajándékot a gyermekeknek.
Álruhában elment egy ilyen szánokat árusító áruházba. Kiválasztotta a legszuperebb szánt, majd hazaszállította titokban, hogy még a krampuszok sem tudtak róla. Jól eldugta egy hatalmas hókupac alá.
Tudom, hogy most csodálkoztok, nyáron, hol talál az ember havat? De bizonyára nagyon jól tudjátok, ahol a Mikulás lakik az Északi-sarkon, ott még a legmelegebb nyáron is megmarad a hó és jég. Így könnyűszerrel el tudta rejteni a kíváncsi szemek elől.
Egész addig nem is volt belőle baj, amíg el nem jött a készülődés ideje.
Legjobban a rénszarvasok lepődtek meg, amikor tudomást szereztek arról, hogy ezentúl rájuk nem lesz szükség. Soha többé nem kell repíteni a sok-sok ajándékkal felpakolt szánt a téli, csillagos égen.
Ez nagyon fájt nekik. Mindjárt sírva is fakadtak. Könnyeikből azonnal igazgyöngyök lettek, amik szétgurultak a földgolyón.
Mikulás próbálta vigasztalni őket, de akármit is ígért a rénszarvasokat nem tudta megnyugtatni.
— Kedveskéim — mondta nekik —, eleget dolgoztatok életetekben. Eljött a pihenés ideje. Örüljetek, hogy többé nem kell korán kelni, és egy röpke nap alatt körbeszáguldani a földgolyót. Meglátogatni minden kisgyereket, aki csak él szerte a nagyvilágban. Köszönöm, amit eddig értem tettettek. Ettől az évtől kezdődően motoros szánon viszem az ajándékot a kis cipőkbe, kis csizmákba.
A krampuszoknak sem tetszett a változás. Féltek ettől a modern masinától. Jobban szerették a jó öreg rénszarvasokat. Velük legalább lehetett tréfálkozni. Amikor Mikulás nem figyelt rájuk, meghúzhatták a rénszarvasok fülét vagy a farkát. De egy gépnek miét húzzák meg? Különben is olyan félelmetes a kinézése!
Ezért csak tessék-lássék segédkeztek a csomagolásban. Szerencsére a kicsi madarak segítettek, és így időben elkészültek. Nem kellett a lustaságuk miatt hiába várni a Mikulást.
Eljött a nagy nap. Már kora reggel, valójában még csak alig pirkadt, mindenki talpon volt. Utoljára még egyszer ellenőrizték az ajándékokat. Megigazították a csomagokon a masnikat, majd Mikulás helyet foglalt a motoros szánon. Szegény rénszarvasok szomorúan kandikáltak ki az istállóból. Sóhajtozva mondogatták:
— Milyen nagy kár, hogy idén nem mi visszük az ajándékokat! Ezentúl mi már semmire sem leszünk jók.
Mikulás mindent úgy tett, ahogyan a motoros szán szerelője elmagyarázta neki. Többszöri próbálkozás után sem indult be a szán. Meg sem mukkant. Hiába forgatta az indítókulcsot, s tette sebességbe a járművet, az nem indult el.
Nem csak a Mikulás, de még a krampuszok is megijedtek. Mi lesz most? Már minden össze van készítve. A motoros szán hátulja roskadozik a rengeteg ajándéktól. Szégyenszemre el fog maradni az ajándékozás. Pedig a földgolyó összes országában várják a gyerekek.
— Mit tegyek? Mit tegyek? — sopánkodott a Mikulás.
Máskor mindig tudta a választ, de most semmi nem jutott az eszébe. Már nincs idő szerelőt hívni. Mire ideér, a világ másik feléről napok telnek el. Hogy néz ki, ha Karácsony után viszi az ajándékokat.
Ilyen még sohasem fordult elő. Mindig időben megérkezett a kicsi barátai legnagyobb örömére. Milyen nagy csalódás lesz, ha reggel üresen találják a csizmácskákat és kis cipőket. Soha nem fogják ezt megbocsátani neki. Ezért voltak jók egész évben, hogy ezen a nevezetes napon cserbe hagyja őket? Még a rossz gyerekeknek is szokott egy kis édességet tenni a virgács mellé, azt remélve, hogy a jövő évben megjavulnak.
Szegény Mikulást a sírás fojtogatta. Még a krampuszok is elérzékenyültek, pedig máskor mindig azon törték a fejüket, milyen komiszságot eszeljenek ki. Néha még a Mikulást sem kímélték.
Nagy csönd lett a környéken, csak a fagyos, északi szél dudorászott a háztetők fölött. Váratlanul egy kicsi madár szállt a rénszarvasok istállója felé. Ha nem kezdett volna hangosan csivitelni, talán észre sem veszik.
— Mikulás bácsi! — csicseregte, ahogy csak a csőrén kifért. — Nincs semmi veszve! Az istállóban indulásra készen állnak a rénszarvasok. Csak gyorsan át kell rakni az ajándékokat a másik szánra, és gyorsan befogni elébe az állatokat.
Ezt meghallván a rénszarvasok, patájukkal akkorát dobbantottak, hogy majdnem beszakadt a föld.
Mikulásnak sem kellett még egyszer mondani, azonnal kiadta a parancsot:
— Egy-kettő! Átpakolni az ajándékokat! Szán elé fogni a rénszarvasokat!
Aki csak ott és a környéken volt segített a pakolásban. Ilyen gyorsan talán még sohasem telt meg a szán. A rénszarvasok maguktól álltak a szán elé. Alig várták, hogy útnak induljanak a csillagoktól ragyogó tejúton. A krampuszok újból vigyorogtak egymással versenyezve, ki tud rosszabb lenni. Az egyik még le is pottyant a szánról, de ahogy a közmondás mondja; csalánba nem üt a ménkű. Azonnal visszaugrott, és már száguldtak is, hogy minél előbb elvigyék az ajándékokat a gyerekeknek.
De már abba is hagyom a mesémet, mert hallom a közeledő csengettyűszót. Siessetek az ablakhoz, lessetek ki rajta, hátha megpillanthatjátok a Mikulást, ahogy repül a rénszarvasok által húzott szánon, fent a magas égen!
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Apáti Kovács Béla
