Balázs Gyula : Delíriumok (1.)

2015.12.16. Balázs Gyula Vers 3
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

 

Sötét álmok, torzult idill,

Jaj, a ködben valaki sír.

Nyirkos földbe süppedt a most,

Matatok egy üres dobozt.

 

Remegő kéz, szakadt kotta,

Zúdul az ár: vodka, vodka,

Táncolok a dallamokra,

Mit az őrület komponált.

 

Csattog a csend, villan a szó,

Mondanám, de nem mondható.

Rátapad az árnyak mocska

Hallucinált angyalokra.

 

Kéne, kéne, gyorsabb és több,

Felhergeltem az ördögöt.

Mit tehetnék? Mit akarjak?

Mindenhol csak varjak, varjak.

 

Betontömbnyi súlyos emlék,

S hogy jobb voltam én még nemrég;

Homlokomon a barázdák

Az éj pantomimját játsszák,

 

Míg halott csillagok alatt

Egy bágyadt lámpafény fakad

És megalvadnak a hangok.

Sötét álmok, torzult idill:

 

 

Párzanak már a varangyok.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.12.16. @ 12:20 :: Balázs Gyula
Szerző Balázs Gyula 46 Írás
...Azt hiszem, az egyik legnehezebb dolog az életben - várni. Már amennyiben az ember még nem gondolta végig, mi is ez a dolog valójában, nem tudja, mit kell az alatt érteni. Először becsapós, mert amikor várunk valamire, közben az is motoszkál a fejünkben, hogy közben valami mást elszalasztunk. Sokszor nehéz megkülönböztetni a várakozást az időpazarlástól. Aztán egy idő után lassan ráébredsz, hogy a várakozás fogalma nem egyenlő az egyhelyben toporgással, az üres tétlenséggel. Sokkal inkább társítható olyan fogalmakkal, mint a "fejlődés", az "érés" vagy a "haladás". Ülni a robogó vonaton, mely a cél felé zakatolÀ¦ És néha elbóbiskolni vagy elszívni egy cigarettát; kinézni az ablakon és megcsodálni az elsuhanó tájak összekuszálódó képét; felidézni a régi szerelmeket abban a kicsit piszkos, füstös, ámde valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis csak hangulatos kis kupéban, nos, az semmiképpen sem elpocsékolt idő: az a legteljesebb várakozás - az maga az élet...