Fekete eső, ess csak, ess!
Álomfaló, hiéna éj.
Bennem élő esetleges,
„Jöjj hát!” – csábít tikon a mély.
Felruház a meztelenség,
Testemen kesernyés szavak.
Folydogál a fojtott szentség
Egy rozzant, régi híd alatt.
Álmodik a vézna nyomor,
Kávébarna a szenvedély,
Magába száll a ködgomoly,
Mely lengén házfalakhoz ér.
Lámpaernyőn lepke szárad,
Asztalomon kék pirulák.
Kicsapódik épp a század
Egy likőrösüvegen át.
Borvirágok szenderegnek
Gondolatvázak tagjain.
A tűnt kéjek megdermednek
S a mélyben felsikolt a kín.
Legutóbbi módosítás: 2015.12.30. @ 18:00 :: Balázs Gyula