Balázs Gyula : Delíriumok (8.)

 

 

A túloldalon minden más.

Szétporladó, fakó színek.

Egyedül él ott egy bohóc,

Ki nem kell most már senkinek.

 

Kettétörött tükörbe néz,

Az idővel játszik csupán.

Kopottas, ősz hajába tapad

A hamuszürke délután.

 

Üres üveget lóbálgat

És lejárt gyógyszereken él

S ha elhagyja a vén házat,

Önmaga körül mendegél.

 

Nem vágyik pénzre, se rangra,

Foszlott remény a zubbonya

S ha kér, Istentől kéreget,

De napfényt mégsem kap soha.

 

Leoltották már a lámpát,

A volt színpad üresen áll.

S a letűnt cirkusz-messiás

Most némán megváltásra vár.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.12.31. @ 17:30 :: Balázs Gyula
Szerző Balázs Gyula 46 Írás
...Azt hiszem, az egyik legnehezebb dolog az életben - várni. Már amennyiben az ember még nem gondolta végig, mi is ez a dolog valójában, nem tudja, mit kell az alatt érteni. Először becsapós, mert amikor várunk valamire, közben az is motoszkál a fejünkben, hogy közben valami mást elszalasztunk. Sokszor nehéz megkülönböztetni a várakozást az időpazarlástól. Aztán egy idő után lassan ráébredsz, hogy a várakozás fogalma nem egyenlő az egyhelyben toporgással, az üres tétlenséggel. Sokkal inkább társítható olyan fogalmakkal, mint a "fejlődés", az "érés" vagy a "haladás". Ülni a robogó vonaton, mely a cél felé zakatolÀ¦ És néha elbóbiskolni vagy elszívni egy cigarettát; kinézni az ablakon és megcsodálni az elsuhanó tájak összekuszálódó képét; felidézni a régi szerelmeket abban a kicsit piszkos, füstös, ámde valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis csak hangulatos kis kupéban, nos, az semmiképpen sem elpocsékolt idő: az a legteljesebb várakozás - az maga az élet...