Kitartón araszol a tél,
a csont csattog, vacog,
nagy útra lovagol a szél,
s megy két lábam gyalog.
Bolond ki, messzi útra tér,
mert éjjel fagyni fog,
a fákra hálni jár a dér,
az árnyék sem inog.
A messzi önmagába ér,
a csönd most húz lapot,
a testben fölgyorsul a vér,
s eléri a Napot.
Legutóbbi módosítás: 2015.12.12. @ 08:35 :: Böröczki Mihály - Mityka
