Pokoltűzbe lóg a vézna lábam,
pedig a földön se nagyon fáztam.
Mezítlábas, vén poéta vagyok,
lelkem e hőben most mégis vacog.
Szemem bezárom, elvakít a szenny,
csak igazaknak jár a fönti menny.
Oldj fel, Isten e kínból lágy puhán,
ne nézzem végig a saját tusám.
Dörömböl agyam falán a bánat,
megadom magam a léha mának.
Repedezik a valóság máza,
miattam bús a csillagok háza.
