Viccelődni csak bátortalanul
az ember jobb, ha önmagán tanul,
s hagyja, az élc virágba szökkenjen,
mikor leesik, s csendben padlót ér,
– mosolyt fakasztó csattanóként –
hogy a szellem fénye felderengjen.
De ha más lelkébe döf tőrt a vicc,
már szándéka is meggyökeredzik,
gaznak láttatnak élő virágot
gyilkos poénok, torz hahoták,
dicsfényben úszó ordas hordák.
Így ölik meg mind az (v)igazságot.
