Olyan fa vagyok, mely
száz gyökérből éled,
mind a száz gyökere,
magyar földbe mélyed.
A földműves ága
feltartja kaszáját,
egy másik hirdeti,
magyar hitvallását.
Mélyből fakasztok
hűs forrást, könnyezőt,
akad rút, kérges, nagy
templomot építő.
Lásd, amott egy kis szál
áldja a holtakat,
közelebb szívemhez,
lelkemből étked ad.
(Olyan fa vagyok,
mely száz gyökérből éled,
Olyan fa vagyok,
mely több mint ezer éves,
Olyan fa vagyok,
mit villámok csapdostak,
De mindig menedéke volt
ennek a honnak.)
Alant egy vastag ág,
hegyeimet tartja,
törékeny oldala
egemet mozgatja.
Fekete gyászol,
lassan már száz éve,
van fehér, mely hiszi,
lesz még egy a népe!
Egynek az a dolga,
Évgyűrűm számolja,
s talán még egyszer,
újra nagy lesz honja.
Még kilencven csendben
lenn dagad a mélyben,
sáros magyar földben,
legszebb bölcsőm nékem!
Legutóbbi módosítás: 2015.12.01. @ 16:27 :: Thököly Vajk