Ez a könnyed zuhanás
szívem fonalairól,
elenged a lüktető sötét,
úgy eresztem el magam
huzatos utcák között,
feledve, hogy létezem.
Így felejtek el lélegezni is,
minden második levegővétel kimarad,
mint mikor nem tudok tovább lépni
a nemrég járdára köpött rágógumitól,
ami csizmám talpára tapadt.
Ez a könnyed zuhanás,
a sokadik szál is végre elszakad,
és már minden mindegy,
az is, ha a régiben marad.
Úgy eresztem el magam,
mint gondtalan madár,
aki nem tudja, hogy ő nem szabad
és vadul verdeső szárnyaival
saját kalitkájába ragad.
Legutóbbi módosítás: 2015.12.26. @ 11:01 :: Tóth Zita Emese
