Doktor Józsát a telefonja csipogása hozta vissza a valóságba. Teljesen átadta magát a karácsony esti meghitt családi hangulatnak. Éppen azt tervezgette magában, hogy elviszi a családot a szomszédos Ausztriába havat látni, és egy kicsit kikapcsolódni. Persze csak magában ötölt-hatolt és játszott a gondolattal. Már sokszor tervezett hasonló kirándulásokat magában, aztán mindig semmivé foszlottak a tervek. Hol egy váratlan ügyelet, hol más események játszottak közre.
— Józsa — szólt a telefonba.
— Elnézést a zavarásért, doktor úr, de baj van. Ormándi doktor váratlanul beteg lett, és nem tud holnap bejönni, hogy elássa az ügyeletet. Sajnos csak önt sikerült elérnem. Kérem, hogy holnap reggel hatkor álljon szolgálatba.
Józsa kissé dühös lett, de elégedetlenségének nem adott hangot. Magában ugyan morgott, hogy íme megint közbe nyúlt a sors keze, és ki mást találhattak maguknak az ügyeletre, mint őt.
— Jó rendben van, holnap reggel hatkor ott leszek. Arra kérném csak, hogy gondoskodjon váltásról. Nem fogok huszonnégy órázni, ahogy azt mindig elintézik ilyenkor. Én is csak egy ember vagyok, szükségem lenne a kikapcsolódásra. Nem a kórházban óhajtom kipihenni a nap fáradalmait, hogy utána folytathassam, ahol abbahagytam. Elég lesz tizenkét órát kibírnom.
Mikor a felesége odalépett hozzá, még látszott arcán, hogy nem tette túl magát teljesen az előző telefonhíváson.
— Megint téged találtak meg, mint mindig — kezdte a zsörtölődést az asszony. — Nem vagy képes egyszer sem nemet mondani? Családod van, és Karácsony másod napján szolgálatba kell állnod, mert az Ormándi, mint mindig, beteget jelentett. Senkinek sem gyanús ez a karácsonyi betegeskedése? Nem először vonja így ki magát a munkából.
— Manapság más orvos kezet csókolna, hogy egyáltalán munkát tud kapni. Hagyd abba a lamentálást! Nagyon jól tudod, hogy Ormándi, mint osztályvezető főorvos, állam az államban. Megtehetné azt, hogy ő utasít, hogy menjek be helyette, de van annyira udvarias, hogy inkább a diszpécsert bízza meg ilyenekkel.
— És te miért nem tudsz egyszer „udvariatlan” lenni? Családod van, jogod lenne az év végét a velünk eltölteni.
— Én megmondtam, hogy a szilveszteri ügyeletet nem vállalom el. Sőt! Azt is kikötöttem, „csak” tizenkét órás szolgálatról lehet szó, nem vagyok hajlandó a szobámban kialudni a fáradalmakat, hogy utána ismét „csatasorba” álljak.
— De naiv vagy! Eddig ahányszor csak beígértek valamit, soha sem tartottak be semmit. Ugyan miért tartanák be most? Be fognak osztani Szilveszter éjszakára is, figyeld meg.
— Megmondanád, mi a fészkes fenét tehetnék? Tíz éve dolgozok a kórházban a sürgősségi osztályon, mondhatnám úgy, hogy látástól mikulásig. Fizetésem nem áll arányban az elvégzett munka mennyiségével. De ugye az orvosi eskü is azt mondja a gyógyítás a legfontosabb, nem a harácsolás.
— Mások már réges-régen elmentek máshová dolgozni, és úgy élnek, mint a kiskirályok. Csak te vagy ilyen hülye, hogy becsületesen ellátod a feladataidat, amiket a nyakadba varrnak. Még azt sem mondják, köszönjük.
— Hagyd végre abba ezeket az örökös kirohanásaidat. Engem nem érdekel más, én hű fogok maradni az orvosi eskümhöz. El sem megyek az országból, mint ahogy sokan mások. Itt születtem, és nem akarok sohasem emigráns lenni. A gyerekeimet is itt akarom felnevelni, és nem valahol kitudja melyik részén a földkerekségnek.
Másnap reggel hatkor Józsa doktor már szolgálatban volt. Nem volt érezhető, hogy Karácsony másodnapja van. Amolyan átlagos ügyeletnek indult a nap, és az is maradt egészen a szolgálat végéig. Éppen indulni készült az öltözőbe, amikor egy műtős nővér lépett hozzá.
— Doktor úr, most telefonáltak a diszpécser irodából, hogy maradjon elérhető.
— Micsoda? Mikor elvállaltam ezt az ügyeletet, kikötöttem, hogy nem maradok a szobámban, készenlétben. De mit magát hibáztatom, hiszen semmi köze az egészhez. Megyek magam és elintézem.
Azzal már indult is a diszpozíciós osztályra.
———————————
— Hivattak — mondta ingerülten az irodában ülő alkalmazottnak.— Mit óhajtanak még?
— Doktor úr, sajnos rossz hírt kell közöljek önnel. Nincsen sajnos elérhető másik sebész orvos, ha sürgősen műteni kell valakit. Itt kellene maradnia a szobájában. Sajnos Szilveszter estére sem tudunk mást behívni.
— Mondja kedves kisasszony, ha teszem azt, holnap elütne egy autó, és munkaképtelenné válnék, akkor kit tennének ide helyettem? Miért csak az én munkámra bazíroznak? Megtörténhet, amit mondtam, és akkor kihez fordul majd segítségért?
— Igaza van, a doktor úrnak. Én csak teljesítem azt, amivel megbíztak. Megnyugtatom, tényleg nagy bajban lennénk, ha tényleg a doktor úrral történne valami. Mivel mi vagyunk az ügyeletes baleseti kórház az ünnepekre, nekünk kell mindenről gondoskodni. Persze végszükség esetén, ha nincsen elegendő kapacitásunk, végigtelefonálhatjuk az összes létező kórházat, hol képesek fogadni a beteget.
— Amíg meg maguk itt jobbra-balra telefonálgatnak, a beteg vagy túléli, vagy sem. Aki ezt kitalálta, azt kellene ide ültetni. Megyek a szobámba, ott keressenek, ha szükség lesz rám. Csak még egy dolog. Éjfél után egy percet sem maradok tovább. December 31-én délig felejtsenek el. Nem vagyok én egy gép, jár nekem is a pihenés.
A szobájába érve tört ki rajta a teljes elkeseredés.
— A fene egye meg, ismét igaza volt az asszonynak. Mint mindig, megint én tarthatom a frontot. Ezért még kapok, ha hazaérek.
A telefon után nyúlt és tárcsázta a feleségét.
— Neked volt igazad, mint mindig — kezdte. — Itt kellett maradnom, és Szilveszter éjszaka is én vagyok az ügyeletes.
— Tudod mit, te mulya? Maradj is ott, ahol vagy. Ha ennyire pipogya vagy, hogy képtelen vagy a sarkadra állni, akkor szakadjál meg.
A vonal megszakadt, egy kattanás jelezte, hogy a felesége lerakta a telefont.
— Kellemes karácsonyt és boldog új évet — elmélkedett magában Józsa. — Most mi a fenét tegyek? Ha éjfél után hazamegyek, és felverem a családot, kapok még a fejemre. Itt viszont nem vagyok hajlandó négy napot rostokolni, úgy, hogy még dolgozzak is.
Végigheveredett az ágyon és el is aludt. Éjfélig csak három alkalommal zaklatták. Ezekből egy azonnali műtéti beavatkozást igényelt. Mire hazaért, már éjjel egy is elmúlt. Szerencsére nem ébresztett fel senkit sem. Másnap reggel, mikor kiment a konyhába, hogy kávét készítsen magának, a felesége még szóra sem méltatta. Hiába beszélt hozzá, úgy tett, mint aki tudomást sem vesz arról, hogy hozzá beszélnek. Csendben maradt inkább, hogy ne zavarja az ünnepi hangulatot felesleges vitával is. December 31-ig semmi kommunikáció nem volt köztük. A gyerekein keresztül „beszélgettek” ám a gyerekek is hidegen társalogtak vele.
— Mindenkinek én vagyok az ellensége már? — fakadt ki de csak magában. — Megszakadhatok mindenkinek és mindenkiért. Hála helyett még a családomtól is csak rúgást kapok.
Összekészülődött és el sem búcsúzva senkitől, elment dolgozni a kórházba.
—————————
A Szilveszter előtti megszokott látvány fogadta. Hordágyak és tologatható mobilágyak sűrűjében kellett ellavíroznia a szobájáig. Alig öltözött át, már hívták is a műtőbe. Nyílt törést kellett operálnia. Mikor készen lett a műtéttel látta, hogy ma nem sok ideje lesz unatkozni. A mentők szinte percenként hoztak friss beteget. Nagyobb részük, már jól felöntött a garatra, és azt sem tudta, hogy hol van.
— Nővér — utasította az egyiket —, kérjen erősítést a rendőrségtől.
— De miért a rendőrségtől?
— Nézzen csak körül. A behozottak több mint a fele részeg randalírozó. Nincsen kapacitásunk még arra is, hogy ezekkel vesződjünk. Nem állíthatok minden részeg mellé ápolót, és nincs jogomban ágyhoz kötözni őket, megakadályozni, hogy szabadon szaladgálhassanak itt, gátolva ezzel a munkánkat. Vigyék be őket valahová máshová, kivéve azokat, akik ellátásra szorulnak.
— Értettem, doktor úr. És mit tegyek, ha nem küldenek embereket?
— Mondja azt, hogy a személyzet és a betegek biztonsága miatt kér erősítést.
Este tíz óra körül, már annyi balesetes gyűlt össze, hogy szinte képtelenség volt úrrá lenni a hatalmas káoszon. A közben kiérkezett rendőrök a részegek nagy részét elszállították az őrszobákra, de a sérült és ellátásra szoruló részegek is épen elég gondot okoztak.
— Kérjen még embereket — mondta Józsa az egyik rendőrnek. — Nem tudjuk ellátni a sürgős kezelésre szorultakat, ha ezeket nem bírják megfékezni. Nézzen körül! Hányadék mindenütt, és dacára a sérüléseiknek, amik nem annyira súlyosak, nem maradnak nyugton.
— Honnét hozassak embereket? — kérdezett vissza a poszt.
— Engem nem érdekel. Van éppen elég dolgunk, láthassa. Maga és az a három ember, akik még itt vannak, kevés.
Már csak egy óra volt hátra az óévből. Pihenésre vagy egy esetleges új esztendőt köszöntő pezsgős koccintásra gondolni se mert senki. Úgy fél tizenkettő táján egy ideges orvos rontott be Józsához, az egyik kezelőbe.
— Jöjjön azonnal, doktor úr, nagy baj van!
— Hogy menjek? Nem látja, hogy éppen öltögetem a beteget? Mi történt, ami ennél is sürgősebb? Leszakadt a mennyezet? Megvertek valakit? Hagyjon békében ilyenekkel. Majd megyek, ha végeztem.
— Doktor úr, a felesége van itt.
Józsa egy pillanatra lemerevedett.
— Mit akar? Boldog új évet kívánni? Küldje be a szobámba, majd ha végeztem ezzel a beteggel, beszélek vele.
— Nem hiszem, hogy azért jött, és nem jött, hanem hozták. Elcsúszott a lakásban és valószínű, eltört a karja.
— Nem mondja komolyan?
— Sajnos a legkomolyabban mondom. Intézkedtem, hogy azonnal készítsenek röntgent.
— Más már nem is hiányzott a mai naphoz — jegyezte meg Józsa epésen. — Ha kész a röntgen, vegyék kezelésbe. Megyek, amint bírok.
Ahogy végzett a beteggel, rohant a gipszelőbe. Az előtérben összetalálkozott a két ijedt gyerekével.
— Mi történt anyátokkal?
— Megcsúszott valamin a konyhában. Búék, papa — mondták az apjuknak szinte egyszerre.
Józsa nem tudta, sírjon, vagy nevessen e.
— Menjetek a szobámba. Ott várjatok rám. Ebben a dzsumbujban ne maradjatok itt láb alatt.
Utat tört magának az ott várakozók közt és belépett a gipszelőbe. Éppen akkor végeztek a felesége karjával. Az egyik orvos már nyújtotta is felé a röntgenképet, amelynek alapján begipszelték a törött kart. A folyosóról ujjongás és kiabálás zaja szűrődött be.
— Búék — ölelte át a már nevető feleségét Józsa. — Még szerencse, hogy van egy orvos a családban. Most várhattál volna hajnalig, hogy begipszeljenek. Majd tartunk egy „pótszilvesztert” a szolgálat végén, ha remélhetőleg enyhül a nyomás. Remélem az új év jobb lesz, mint az előző.
Legutóbbi módosítás: 2016.01.10. @ 18:49 :: Avi Ben Giora.