Rehabilitálni kell Tompabanda egykori diktátorát, mert nem is volt diktátor! Utólagos Tompaband számítások alapján kiderült, hogy hűséges, jóságos és igazságos vezetőt kell benne tisztelnünk, mert a mocskos hazugságokkal ellentétben, hét, vagy nyolc — úgynevezett — áldozattal kevesebb tapad a kezéhez. A „diktátor” és a „kezéhez tapadó” kifejezések tompandidegenek, ezért a szótárból ki kell őket iktatni.
Ez az ember életét adta azért, ami nem található, becsületére legyen mondva, nem is nagyon kereste. Saját bevallása szerint, ha a zöldeskék sárga pipacsról azt állította, hogy ködlila, soha többé nem vonta vissza semmilyen bizonyíték hatására.
Egyáltalán, hogy lehet egy nemzeti hőst bíróság elé állítani, majd emigrációba kísérni, aztán háromkerekű biciklivel visszakényszeríteni oda, ahonnan nem akart elmenni? Döbbenet!
Amint a salakos országút hepehupáin megérkezett, a körben állók máris tudták mit kell tenni.
Kezet nyújtottak neki, hogy nyújtott kezénél fogva tessékeljék biztonságos, golyóálló acéljárműbe. Ez az ember nem tömeggyilkos! Az a néhány tízezer alak, aki ezt rásütötte, fénykorában a nem tényezők csapatát erősítette. Hogy nem önszántukból lettek nem tényezők, ilyen sarkalatos kérdésekben csupán olvadó krumplicukor! Nem!?
Hiszen már mondottam, végül is jóval kevesebb emberélet kioltásban minősíthető — úgynevezett, természetesen nem valós — okozónak, mint amennyit ráfogtak. Érdekes, azt sosem firtatják, hogy saját kezűleg talán egyet sem ölt meg!
A harminchét évvel korábbi igazságtalanságot felvonulások, lázongások kísérik, s hívei — akik a halálbüntetés bevezetéséért mindent, de mindent megtennének —, legalább az ítéletét szeretnék megsemmisíteni, ha az életbe nem lehet visszahozni. Érdekes, ezek az emberek eléggé sajátosan gondolkodnak, szemükben azon sok ezer ember elpusztítása jogilag hőstett… Viszont ebben az esetben nincs az az elvetemült sorozatgyilkos, akit felelősségre lehetne vonni.
Beszéljünk „bíróságiul”.
Pro primo: Mindegyik kevesebb embert küldött a másvilágra, mint ő.
Pro secundo: Még azt a néhány tucatot, esetleg százat, akiket rájuk bizonyítottak sem biztos, hogy tényleg áttessékelték, tehát minden bizonytalan. Én messzemenően támogatom a halálbüntetést, persze csak abban a vonatkozásban, ha ilyen körülmények között mindenkit fel kell menteni.
Itt önmagammal kerülök ellentmondásba, mert csak ennek a felmentő ötletnek eredménye a támogatás. A diktátorhős „különleges” állapotán kívül, soha nem helyeselnék halálos ítéletet, de a gonosztevők megérdemlik, hogy gonoszságukért bűnhődjenek. Ugyebár a kivégzés bosszúállás, de a pocsék körülmények közötti, rémesen hosszú — mondjuk három, négy életfogytig tartó — börtönbüntetés, az büntetés.
Eltértem a témától, de Tompabanda egykori ura mindenkitől elvárta a kötelességtudatot. Ő maga is hős volt, nem véletlenül menekült el a felelősségre vonás elől. Ha nem biciklivel jön haza, sosem derül ki, hogy a vándornyomok nem eltüntethetők, és a korábbi alá-fölérendelés hívei alárendelhetők.
Guvadt szemű utódjai, egy bécsi bácsit idéznek állandóan, akit a kilencvenes telefonkönyvből, találomra szúrtak ki maguknak. A sompolygók is tüzes nyelvcsattogtatással próbálják őt követni. Igaz, nem lehet valakit csak úgy bűnössé nyilvánítani, hiszen a gyerekek már egy éves korukban is veszélyt jelenthetnek minden láncok pedáljait taposókra.
Szép, csendes, már-már meghitt nyugalommal üvöltöztek, gondolták, kidíszítik emlékére az egyik utcát. Beszereztek néhány antik lámpavasat, majd huszonnyolc kisdeddel szerették volna ékesíteni azokat. Ekkor ordított képükbe a valóság. Nem tehetik meg, mert ezzel már biztosan igazolnák azt a számot, amit így sem, úgy sem lehet bűnösségnek tekinteni. Joga volt hozzá, sőt kötelessége, mert irtani kell és ezután is szükség lesz rá.
Legalább átmenetileg hátrahőköltek. Most fényesítik a kaporszakállú őst, aki persze hogy nem volt diktátor. Hogy is lehetett volna, olyan merev koponyahajzattal, de amikor eldördült a díszsortűz, távolba mutató ujjai lelankadtak. Átmenetileg ő maga is… Talán még rövid ideig elgondolkodhatott azon, hogy azt a piculáját és ejnye-bejnye… de nagyobb összegben mernék fogadni, hogy ezt sem tette.
Most mégis szükség lenne egy Kim Ir Szen méretű emlék-bicskafára, ahonnan mindenki nyugodtan levehetne egyet-egyet, ha az éppen zsebében kinyíló nem működik, és belekarcolhatja abba a nagy monumentumba áldozatainak nevét.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
