kicsented lelkemből a végtelen panaszt minden álmomat hol a sápadt holdfény fakadt
segíts keresni
tarts tükröt hogy megtaláljam benne régi önmagam és védtelenné vált kiüresedett énemet
most szemem partjára szomorúfűz ága lebben
e magányos estben
itt maradtam betelt versesfüzetemmel bús egyedül dajkálok egy látomást honnan minden madár szárnyvesztve menekül
gyere vígasztalj ne várj tavaszig míg a rideg tél búcsút int s a nap feléleszti a fagyott bimbókat ne várd meg míg fáradt szívem meghasad és megáradt szememből a könny kiapad
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: D. Bencze Erzsébet
Mottóm: „Az alkotás arra való, hogy a lélekbe hatoljon és megérintse szeretettel.” (Jókai Anna) Szülővárosomban, Zalaegerszegen élek és alkotok. A Gondviselésnek köszönhetően három művészeti ágnak is hódolhattam: a zenének, képzőművészetnek és a költészetnek. Végzettségeimnek megfelelően nyugdíjba vonulásomig mint kirakatrendező, dekoratőr, rajz-, biológia-, és énektanár dolgoztam. Alapító karnagya voltam a kétszeres Nívó-díjat és arany-minősítést kiérdemelt Zalaegerszegi Város Fiúkórusnak (1991-1999). 2005 óta a Zalaegerszegi VITRIN Kortárs Képzőművészeti Egyesület tagjaként több önálló és csoportos kiállításon szerepelnek alkotásaim. Gyermekkorom óta írok verseket, de csak 2007 óta jelennek meg folyamatosan írásaim különböző folyóiratokban, antológiákban és online irodalmi portálokon. Versesköteteim: Az ősz illata (2011, magánkiadás), Üveghang (2012, Krúdy kiadás saját illusztrációkkal), Túl közel ( 2019, Pannon Írók Társasága-saját illusztrációkkal) Még több rólam: https://7torony.hu/content.php?c=58873
Nyomtatás A meglehetősen nagy, de döntően uradalmi kézen lévő határnak csekély hányadát tették ki a lakosság kezén lévő földek. Tíz ezer aránylott az összesen is ezer hold alatti, kisebb, nagyobb paraszti gazdaságokhoz szülőfalumban. Ennél még kisebbek voltak a falut északról [… Tovább]
Nyomtatás Évek óta etetjük apró, fekete napraforgó szemekkel, a nálunk lakó és a hozzánk vendégségbe járó madarakat. Szándékaink szerint persze, elsősorban a széncinegéket. Az élelmes, de nagyon kulturálatlanul étkező verebeket is kedveljük. Azt már kevésbé, hogy bele állnak az etetőbe, [… Tovább]
Nyomtatás A hőscincér jól látta, aznap az alkony pillangószárnyakon szállt le a tölgyes azon nyiladékára, amelynek kapubejáratát Szarvas szomszéddal ketten védelmezték a hívatlan látogatók ellen. Már minden üde zöldben állt, május vége felé ballagott Időapó. A pillangók még [… Tovább]
Nyomtatás Édesanyám is volt nékem … – kezdte a dalt a tanító néni. Irénke az első padban hangosan felzokogott. A tanító néni elharapta a dal folytatását és megsimogatta a leányka fejét. – No, no… mi a baj, drágám? – nem [… Tovább]
Nyomtatás Az, amit most elmesélek, az már nagyon régen történt. Nekem is úgy mesélte el egy öreg néni, amikor várakoztam a doktor bácsira, hogy megvizsgálja a beteg torkomat. Volt egyszer egy nagy, hatalmas erdő, tele volt gyönyörű fenyőfákkal. Szerették [… Tovább]
Nyomtatás Nekem Te vagy a tél vége és a tavasz első napja. Megmagyarázhatatlan jó nyugalomnál is magasabban; mandulamagszerű rügye egy gyógy-baracknak. Üresség és forma váltja bölcs mindenléted, mindenben olyan egyszerű: hisz, meglel, s mint bújócska élsz még bennem.
Nyomtatás Tavasz volt, kétségtelenül tavasz, csak még egy kissé csípős hűvösre ébredt a Nap. Kora délelőttre azonban már előfordult, hogy a március idusi ünnepségre menet langyosan cirógatta meztelen talpunkat a földutak pora. Ez nagy élmény volt, amíg a [… Tovább]
Nyomtatás A”zsengék” közül való „szerelemes földrajz” Egyedül baktatok kerékvágás porán, A háló ágyából nem keltél ma korán. Döcögős ösvényen szemembe tűz a Nap, Huncut bokor ága jól az arcomba csap. Nem sajog az arcom, de a szívem, az fáj, Most [… Tovább]
Nyomtatás Ez a „vers” egyetemista koromból, az ezekilencszáz hatvanas évek elejéről való, és pesszimista hangulatomban született. Elég hosszú, de legalább unalmas egy kicsit. Nem az akkori évszázad verse, de az enyém, és fent volt már a Toronyban, de egy szoftveres [… Tovább]
Nyomtatás A hibiszkusz bokrunk már akkor is tinédzser korában szipózta magába a Nap nem közvetlen, éltető sugarait, amikor úgy tizenöt éve megkaptuk a szomszéd sorházból elköltöző családtól. Nem akartak már vele bajlódni, mert ugyan szépen, üstformára volt metszve, ám meglehetősen [… Tovább]
Tartalom másolása nem engedélyezett!
Add 7torony Irodalmi Magazin to your Homescreen!
Add
A weboldalunkon a lehető legjobb élmény nyújtásához Cookie-kat használunk. Ha neked is megfelel az adatvédelmi nyilatkozat, akkor itt kellene elfogadni.ElfogadomAdatvédelmi nyilatkozat
