Sokadjára tapasztalom immár e földi létezés íratlan szabályainak csodálatos körforgását a mindennapjaimban. Ma már az ember rengeteget olvashat a pozitív gondolkodás hatásairól, mely valóban működő, ha szándékaink gyökereit szeretet, elfogadás, megbocsátás, jóság vagy az arra való törekvés itatja át. Bár nehéz a sokszor szinte már súlyban mérhető mindennapi terheink alatt önmagunk eszébe hozni, hogy az egyetemes szeretet segítségével minden nehézség legyőzhető, pedig valóban az. Nehéz a gyűrött estek árnyékában gyertyát gyújtani, de nem lehetetlen vállalkozás.
Hiszek abban, hogy van egy pont, ahol a gondra-gondból egyszer csak minden a visszájára fordul, és ez a pont, melynek életünkben való beleszületése hálával kell, hogy eltöltsön bennünket, bármily hihetetlen — a gondokban fogant. Akkor és ott, amikor valami a legjobban bántott, a legjobban sértett, a legjobban fájt. Erre mondják azt az emberek életük egy-egy szakaszánál, hogy: akkor éppen minden összejött — fent és lent, kint és bent. A környezet ebből persze néha semmit sem érzékel, s ezt követően az érzelmi intelligenciánk, a hitünk, a meggyőződéseink vagy láttatni engedik a borúk után megtisztult eget, vagy még mélyebbre taszítanak. A szótlan türelem, a szinte feltételek nélküli megbocsátás kötve hiszem, hogy bárki számára egy egyszerűen elsajátítható reakció. Sokszor évek és tengernyi megrázkódtatás gyümölcse. Viszont, amikor már egyre gördülékenyebben tudunk választani méreg és gyümölcs között, az életünk jobbá, szebbé, világossággal telibbé válik. Ilyenkor érnek olyan váratlan pozitív hatások, hogy sokszor csak kapkodom a fejem, mi történhetett velem vagy mi történt körülöttem.
Ilyenkor jut eszembe, hogy korábban még a problémáim terhének súlya alatt azt tudtam mondani magamban; „Istenem, te vagy az én váram. Köszönöm, hogy erőm van a mában! Hálás vagyok azért, hogy valami javamat szolgáló figyelmeztetésben részesítesz!” Az ilyen helyzetekben tudom helyre tenni a fejemben azokat a kérdéseket, melyeket azelőtt igazságtalannak éreztem. Például, már tudom, hogy azért buktam el szeretetből olyan sokszor az életem folyamán, mert egy a lelkemben leírtakkal ellentétes tételből akartam vizsgázni. Isten ugyanis bár arra kér, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, de ez nem egyenlő azzal, hogy szeress mindenkit a világon, hiszen miért is szeretném a rossz, gyűlölséggel teli szívűeket. Azokkal egyszerűen nincs dolgom ebben az életben. Békén kell hagynunk őket, elvégre egyszer mind felismerik azokat a pontokat a saját életükben, melyek a „minden összejött” után jobb belátásra késztetik őket. Nekünk csak annyi a feladatunk ezekkel az életünkbe akadályt gördítő emberekkel, hogy megbocsássunk nekik, de persze ennek csak egy pillanatot áldozva életünkből, nem többet — viszont az egyetlen pillanatban tegyük azt őszintén! Fontos még, hogy a „minden összejött”-höz ne legyen közünk! Ne kívánjunk rosszat soha senkinek! A rossz kívánság — egy rossz gondolat, egy szabálytalan rezgés. Az mind-mind visszatérhet hozzánk, s ha tesszük, tagadhatatlan bennünk van. Ne legyen bennünk piszok, szenny vagy nevezzük bárminek. A szépség fent és lent, kint és bent maga a tisztaság.
Legutóbbi módosítás: 2016.01.16. @ 12:40 :: Kőmüves Klára