befogad, elfogad, elfogat,
csak egy piszkozat, piszkosak
és nyirkosak, de biztosak,
mikor levetet, elvetet,
miközben elmarad, megmarad,
egy sebet felmarat
savval, avval, ami habbal
készül, szépül majd leépül
de még lerobbant, majd robban, fellobban,
leég, de merész és tudja, hogy kell még,
így evez, és elvesz’, majd megvesz
egy féltestet, amit lefestett,
majd felállt, és megállt a magány
lakta laktanya
aljában
elmúlt a l’amour
most lekonyul, bealkonyul – elvékonyul,
elfogy, de előtte lefogy, s majd’ megfagy
a vak vád a romok alatt – konok alak
megmondalak, lemondatlak, jól elhagylak
ahogy ők elhagytak engem, most nincs
hova mennem, nincs kit szeretnem,
alig van mit ennem – hogy kéne lennem?
elvesztem – elveszítettem a fonalat, mi összekötött,
elvágták a vonalat,
a lényeg a végéről lemaradt
most már nincs több Duna-part,
eltűnt az egész folyó, a lefolyóba belefolyó
piszok meg a könnyeim
posványos mocsár – eltörött a mozsár
mi szétzúz, ez felhúz, ő meg elhúz
most baszhatjuk, pedig kajtattuk,
és most a lángot altatjuk, de a lényeget nem hallhatjuk
mert kimászik az ablakon
sejthettem volna, hogy végleg vége van
Legutóbbi módosítás: 2016.01.20. @ 21:00 :: Müller Henriette Annemariet