A pirosló virág talán a tóból táplálkozik, s mert fordított alapállású, a fehéres kúp lehet a törzse, és egyben levél nélküli ágboga. Mindent elborít a sokszínű sziromtenger, már kezdem elveszíteni önbizalmamat, mert a nagy kúp, amit törzsnek néztem, alig látszik, egyesült a felhőkkel.
Talán viráglavinát kilövellő kráter bújt meg a havas tetején? Körben mindenütt zöldellő fák és a matt égbolt változó kéksége. Középen csendes nyugalomban visszatükröz mindent a tó. Ha nem látnám a magas hegyi tájat, csodásan összeforrt korallvirágokra gondolnék, bár a tó vize nem tengervíz benyomását kelti bennem.
Mint dobozban üldögélő, egészen pici kutya, most továbbgondolom mi lehet ez az egész.
Már látom, hogy a zöldellő fák köré kék virág bújt. Odébb a nap téglaszínűre tarkítja, vagy sarkítja a szárba szökkent, látszólag mégis a bimbóból pattant avarcsodát.
A fák körül elsárgul a láthatár, a zöld, barna, fakó és kék egyesülnek. Ez is láva, vagy a legkézenfekvőbb nagy alkotó műve? Fölemelkedem, egy lebegő függőhíd karfájába fogódzkodva indulok a csúcs felé, mert már annyi színbe tarkul minden, hogy kötelességemnek érzem feltárni, ha egy mód van rá, a csodák kiindulópontját.
Kisgyermeki arccal mosolygom meg a szivárványos szép kielemzésére tett racionális kísérletet, és indulok a nem talajból táplálkozó mindenség gyökereinek irányába.
Legutóbbi módosítás: 2016.02.18. @ 17:21 :: Boér Péter Pál