gyógyszeres mámor mögé
bújt a tudat
a lüktető fájdalom
folytonos csupán
gombócba tekeredett izomrostok
halmaza vagyok
az értelem a gócpontokban
lakozik
a mozgás illuzórikus
csak a bánat kimerevedett
képkockái élhetik meg
az örökkévalóságot
gloria in excelsis Deo
a fájdalom az élet bére
hisszük, mi jó
azért szenvedni kell
vagy nem is igazi
az érdem egy acélhuzal
csak szétszabdalja az
embereket
elfelejtettük
hogy Isten a két ember
közti térben lakik
orrnyeregtől orrnyeregig
homloktól homlokig
de ha homlokom hozzád
nyomom, a pár atomnyi
űrbe sűrűsödik bele
az egész Univerzum
a vérem a tieddel egyszerre
kering
szeretni az egyetlen
isten-élmény, ezért
kértelek, hogy
Beatricém legyél
a pokoltól a mennyig elkísértél
s most mindketten megérkeztünk
úgy sem tudjuk meg
mi az élet értelme
csak szigszalaggal
tartjuk össze az emlék-szilánkokat
s benne keressük
magunkat
rejtőzünk a jelentől
futunk, utol ne érjen
érezni nem szeretünk
és a szív számunkra nyűg
a szerelem métely
pedig a jelen
– ha úgy nézzük
egy pillanat-töredék –
ha akarom
örökkévalóság
maga a tiszta lét
ha úgy döntök
megélem
– megtalálom
benne magamat –
feloldódik minden kétely
s már nem emelek
falakat
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Müller Henriette Annemariet