Mint sűrű méz, csorog a nyári késődélután,
lassan sülő mezőben pipacsok hajladoznak,
akár túlsminkelt sarkonállók ( átlátszó – buján )
ha csóró utcagyereknek méla csókot dobnak.
Suttogó fák fölé sompolyog a vérszín Alkony,
néhány lángoló máglya úszik a folyó vizén,
tündérek és koboldok járnak köztünk a parton
’s rád villantja sajgó vágyát egy csábító szirén.
Tágra nyit néhány, más világok közötti kapu:
csodák a hitetlenségedből kigyógyítanak.
A ma éjjel a titkoké és nincs többé tabu
( bár, a reggeli lapban mindez nem lesz híranyag )
Hiába húzódsz az aprócska mellékutcába:
gajdoló társaság körtáncba hurcol magával
– nem a kezedbe nyomott italtól leszel kába –
de ártó szellemeket nem űzhet el madárdal.
A Nap hatalma jön, a termékenység ünnepel:
a sötétet megtöri az élet orgiája,
minden mesterkéltségről lehull a hamis lepel
– a bőség virága magát nászra felkínálja.
Tüzek felett ugrunk által párban, seprűnyéllel,
pártoljuk az Égi Király hatalmát hajnalig
minden égő szempár szerelemgyümölcsöt érlel
’s tovább parázslanak bennünk zsarátnokhalmaik.
Sejtelmes éjben ma csillagoké a szűz zenit,
kik mulatságossá tesznek minden egyes démont,
a Hold kinyújtja felhőpaplan alól csücskeit
’s közben Odin hollója Szent Iván – éj – mesét mond.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Schifter Attila
