Ha itt lettél volna
velem alkonyatkor,
megmutattam volna
a színváltó tengert:
acélkéken, bézsen,
narancsvirág-fényben.
Kezemet zsebedbe
rejtve a szél elől
elmeséltem volna
talán, hogy “az ördög
kibomló hajánál
fogva húzza le a
Napot minden este
és vonszolja végig
(vizek alatt,
rétek alatt
mélygyökerű erdők alatt)
a föld pereméig,”
Vagy dehogy. Csak csendben
karod alá bújva,
kabátod két szárnyát
magam köré húzva
formáltam volna át
testmeleggé a víz
sóspára-illatát.
Fehérvillanású
sirálykiáltások.
Lámpám az éjszakát
köhécselve nyeli.
Szobám félhomályú
hiányoddal teli.
Alszol most valahol.
Alabástrom fényű
két lehunyt szemedre
pillák árnyéka hull.
Félrehúzom róluk
gondolatban
rájukhulló hajad,
elmerengő kézzel
nyugodttá simítva
hajnali álmodat.
( Telscombe Cliffs,
2016. febrár.)
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Bern Andrea
