Újdonsült barátom berendezett nekem egy nagy dobozt hálószobának. Amikor megláttam a nagy börtönt, teljesen rosszul lettem. Minden kínom eszembe jutott. Az ilyen dobozokból egy életre elegem lett. Alaposan megugattam, de hiába, az nem tűnt el. Csak nagy kevélyen terpeszkedett az íróasztal mellett. Vicuska pedig csak csacsogott és dicsérte, milyen kényelmes kis kuckót készített nekem. Igaz, hogy világos volt benne, mert nem volt teteje, de ajtó se volt rajta. Innen kérem, nem lehet kimenni! Ha egyszer ide beraknak… jaj, szegény én! Azonnal rájöttem ez a doboz lett az én börtönöm. Új helyemen is így fogadnak? Kicsit kényeztetnek, és azután dutyiba dugnak? Engem? A csinpincs dinasztia szépreményű tagját! Nem csináltam én kérem semmi rosszat! Milyen eljárás ez? — engem felháborított. Rendeztem is olyan éktelen tiltakozást, hogy összeszaladt az egész ház. A mami és Vicuska. Apu, mármint a barátom apukája nem jött. Hála a kutyák teremtőjének!
— Még jó, hogy aput lefoglalja a tervezés, ő ilyenkor se lát, se hall — mondta az én drága Vicuska barátom.
Én akkor még nem tudtam ki az a tervezés, aki az aput lefoglalja, de hálás voltam neki, mert valahogy az Aput nem tudtam megkedvelni. Éppen ezért kedveltem meg látatlanban is a tervezést, mert nekem jót tett. Tudtam, ha a házban van, akkor előbb-utóbb bemutatnak neki. Később egyszer aztán rájöttem, az én ismeretlen jótevőm az maga a tervezés nevű munka. Akkor még azt hittem, hogy az is egy személy, aki fontosabb az Apunak, mint az én kiabálásom. Nem is bántam, mert legalább nem kellett a kedvére tenni. Vicuska hozott egy nagy fekete szőrös valakit, akit odatett mellém.
— Ő Gorilla, szeret téged, amikor én, vagy a mama nem érünk rá, ő fog rád vigyázni! — mondta, és hagyta, hogy a Gorilla nagy szőrös mancsával átöleljen.
Őt azonnal bírtam, igaz, nem volt olyan szép, mint a mamám, és a Vicuskára sem hasonlított, de nagyon kellemes Vica illata volt és olyan selymes bundája, mint a mamámnak, és Vicuska májkrémes kezére emlékeztetett. Ilyen jó illatú föltételekkel egyelőre elfogadtam a börtönömet, de elhatároztam, hogy bosszút fogok állni.
Még nem tudtam hogyan, és azt sem, hogy mikor, de azt tudtam, hogy leszek én még nagykutya! Akkor jaj lesz, annak a fránya doboznak. Sőt, minden doboznak! Addig azonban, még van időm kitalálni, hogy miként büntessem meg. Mert bizony én az összes létező ilyent szándékoztam megbüntetni. Mindet egytől egyig. Három év távlatából is, még mindig dühös vagyok, ha eszembe jut a fogságába dugásom esete. Nem tehetek róla, azóta minden dobozt, kicsit és nagyot, mindet szétszedem apró miszlikbe. Ebben teljesedik ki a bosszúm. Eddig még egy sem úszta meg, de ennyi, azt hiszem, jár nekem! Még akkor is, ha néha retorzióval jár becses személyemnek.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
