álmodat kémlelem magamba szívom a teret faltól falig hiszen ritkán láthatlak hajnaltól hajnalig határtalanul szeretlek pengésdrótjaid okozta durva sebek nélkül
ne folyjon újra vér
élvezzük csendben e boldog percek villanásnyi örömét mit homokóráikkal oly szűkmarkúan mérnek a Párkák
bár vízipisztolyt szegezek a sors halántékának kinevet nem fél tőlem mert a létem mindig az ő kezében van
a tavasz is új ruhát öltött bolyhos barkák és színes szirmok nyílnak rajta s a pajzán szellővel karöltve korhatár nélkül bújik színes szoknyák alá s a csókok mint megannyi galamb vígan röpködnek a levegőben
ölelj még
ölelj újra meg újra
tavaszt hoztál életembe cserébe én durva rímeket faragok késemmel lelkedbe és fogammal sértem fel selymes bőrödet e korai órán kábán kortyoljuk a szerelem mézédes mákonyát miközben cafatokra szaggatunk minden egymás nélkül eltöltött percet
bérházi udvarokban kanrigók lovagi tornát tartanak az apró tollas bajnokok dalokkal döfködik egymást – az én kertemben kövérebb kukacok laknak – még mindig ez itt a tét
tálcámon már friss kávé és smaragdzöld tea gőzölög
kukásautó csörömpölése hallik
szürke életünk a kátyús pesti aszfalton rezzenetlen arccal araszol tovább…
2013.03.19.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Márkus László
