Veszett kutyától loptam
habot a hajamra.
Te voltál az ideálom
Ezek után már nem kell ideállnom.
Szép vagy akár egy vesetál
Légyszíves, nézz rám.
Hitetlenségem határa
látásod vaksága.
Ez egy alkony.
Rotáció.
ció. Vakáció.
Nyaral az ész meg a penész.
Aztán hajnal.
Harmat.
mind mulandó szép.
Érted, a kávé is
on the high way to hell
Nem hallgattál a szívedre.
visszaéltél mindennel.
felültél a fejemre.
szebb voltál mint egy shándelír
Hiába. Rájöttem, hogy
a Gangesz sincs már nyolc oktáv.
Imponálni impozáns imeratívuszokban
indirektté vált,
majdnem indiszkrét.
Csak a szívem dobtam eléd
Te meg a vesetálad mutattad felém.
Én szívtelen, de színtelen-
vakságod határa az én érzésem határa.
-legenda.
Annyi a közös bennünk,
mint amikor a labda hálót ér.
Nézzük, de nem látjuk.
—————————————————————————————————————-
Kedves Egon! Először is, ha központozol. központozz rendesen. Nem maradjon el egy pont, vagy vessző sem. Ebben a versben sok helyről hiányoznak ezek. Az mondjuk az én személyes problémám, hogy nem értem a “vesetál” visszatérő motívumot, s az “ideálom-ideállnom” páros meg inkább csak hatásvadásznak, könnyen jött gegnek tűnik, mint művészi megoldásnak. Javítás után várom vissza. Üdv: Zsó
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Nagy Egon
