Mire megjössz, elpakolom dühöm a
szekrénybe. Rágja szét a moly, mi a
dér elől menekült mélyére. Pírt ütök
arcom sápadt színére… Keményen,
csak ne vádold magad, hogy én, s
mert te… Meztelen várlak. Ha korán
jössz is felkészülten, bőröm nyugtassa
szitkod, vádad, mindent, ami nyáron,
télen ugyanúgy dermeszt. Gyere haza!
Elszóltad magad tegnap: “nem le, alá
lépnék vonatnak.” Azóta félek. Súlya
volt. Nyomaszt, borzalmas
……………………….
ha megjössz, úgy fogad hangom, mint
akkor, mikor még hitted a mindent
megoldó szerelmet. Várlak! Kétségem
titok csak – van miért, kiért – mert
kérdésed érkezéskor – véletlen se –
így legyen: Aludtál? Nem? Miért?!
Legutóbbi módosítás: 2016.03.07. @ 14:51 :: Pilla S.M