furcsa álom lepett meg az éjjel,
régi kedves kérdőn nézett rám,
barna szeme csillogott mint akkor,
csak az arca volt rideg halott.
beszélgettünk úgy, mint sok-sok éve,
bevallottam, hogy beteg vagyok;
vigasztalt: a bú, a baj is múló,
minden földi kín csak átmenet,
lelke sajdult hirtelen meg értem,
s eljött, hogy magával elvigyen.
feldereng álmából a hűs hajnal,
szemét dörgöli, oly szépet lát:
két ifjú test szótlan, forró nászát,
s táncukat, mi mennybe röppent át.
.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Szilágyi Erzsébet
