nélküled az idő üres téboly
fuldokló hiány ha nem lélegzel
mellettem ha nem öleled karjaiddal
mezítelen lelkem
átlebegsz velem valami holnapba
jó szeretve lenni veled
rejtve virrasztva
ahogy vagy aki vagy
isten ember szerelem
térképet rajzolok tenyeredbe
hogy bármikor visszataláljunk
lángoló csontok közt zúgó véráramlatok
sodrásában hogy újra és újra lássam
szemedben a csendet a kiáltást a tájat
pillanatkép
paradicsommadár az ághegyén
velünk lebegnek az erdők a felhők
mindigmár soha nélküled
ahogy vagy aki vagy
jó szeretve lenni veled
ködben árnyékban fényben mezítláb
nyakig gombolva éjsötétben
levetkőzve az alkonnyal
mögöttünk hegyekké nőtt múlt
csöndes mozdulatlan
néha szívbe költözik az emlékezés
olyankor életre kelnek a tárgyak
a szék az asztal mi hallgatunk
s minden hirtelen édesízű lesz
megtart széppé szelídül mint
kopár téli fák a tavasz ölelésében
ismersz
ismered az idő hangját
ahogy kattan a zár szívemen
az évszakok színeit ahogy levetkőznek bennem
a csókot a szeretést az ájulást a csöndet
a zakatolást a sikolyt az őrületet
ismersz
mintha mindig te lettél volna én és én te
isten ember szerelem
lobban a táj
mikor szemed lehunyod
hajlik a horizont
ahogy bőrömre a jelent rajzolod
alattunk sodródik az éj fekete tengere
párnánk alatt összegyűrt telihold
reccsen a padló a mennyezet
körülöttünk csillagok csörömpölnek
búvó csupasz világok érnek össze
pillanatkép
ötszázhatvannyolcadik éjdörgés szívemben
ötszázhatvankilencedik hajnali láz szívedben
ötszázhetvenedik lebegés
veled
mikor égig ér a föld
hol égig ér a szerelem
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Szilágyi Hajni - Lumen
