Szép tavaszod árnya rám vetül,
Miért nem hagytál nyugton, egyedül?
Porlepte pad árnyékán ülünk,
S csendbe fojtjuk minden vad hitünk.
Rügyekbe feszül az indulat,
Miért nem engedsz neki hát utat?
Mire jó a majdnem randevú?
Csended szétrág, mint vén fát a szú.
Hát ne nézz rám, s hallgass csak kukán,
Majd nem kísérsz haza ezután,
Majd elszáll az összes délután,
S ha kérdezik, tagadjuk le tán.
Legutóbbi módosítás: 2016.04.09. @ 08:54 :: Bihari Csilla Rózália