Picasso albumából vettem ki, bár nem tudom, hogy került a kezembe. Azt végképp nem értettem, miért rajzolt egy krumplinak álcázott — félrecsapott baseball sapkában —, sziklából kinéző fejet. Talán azért, mert a kövér, pattogatott kukoricagránát robbanása közhelyszerű lett volna? Még az is lehet, hogy körömreszelővel véste a hegy közepébe azt a fejhegyet, amitől talán lekékült az egyik szeme, a másik pedig egy sötét szemüveg alá bújt.
Kemény kalapja lapos teteje egy fakalapács műve, eredetileg domború volt. Most a Hold két bőröndöt cipel, mert vásznára akar jutni, mindenáron meg akarja mászni a kidomborult hegyet. Mit neki az éj? Hadd sötétedjen, az emberek higgyék nyugodtan azt, hogy a felhők mögé bújt.
Kattant a bilincs. Jobbról is, balról is egy-egy kommandós ragadta meg a Holdat, és elindultak vele ki-ki a maga parancsnoksága felé. Ettől lett belőle két félhold.
Picasso mester, mérgében képére festette a hosszú nyakú, kancsó alakú bakelitkislemezt, melyet szemüveges pufók pofák pókhálón át — akarom mondani az internet világhálóján — küldözgetnek, és persze SMS-ekben, meg MMS-ekben eresztik szerteszét.
A kőszobor, ráfestett olaja alatt egy Sziszifusz görget fölfelé kőgolyóbist a rajta táncoló akrobatával, s együtt gurulnak újra meg újra alá.
Se kép, se szobor, se hegy, de kőgolyó sincs már, csak egy pár bepanírozott nyúlfül. Nyuszkó szorongva várja a sarokban, vajon visszakapja-e a képről őket, mert nélkülük nem tud hitelesen rettegni.
