Alkalmazkodsz minden körülményhez,
magadra erőlteted a kényszer zubbonyát,
akár a cipőt, bár lábadnál kisebb, viseled
öntudatlanul, miközben nőnek körülötted
a falak, és képzeled, hogy rejtekükben jól
érzed magad, biflázol kéket-zöldet, abrakolsz
biót, undorral nyeled a csukamájolajat,
hordod, mit a szigor rád ruház portörléstől
Pitagorászig, de nem tudod, mit tudnod
kellene, vársz, jön valami vagy valaki és
kiszabadít, de nem jön, s míg időd számon
tartja olvasott könyveid, mint hosszú kór
után, ráébredsz, életed nem puszta gondolat,
és fullasztó falaid téglánként lebontod magad.
Legutóbbi módosítás: 2016.04.14. @ 07:00 :: M.Simon Katalin