P. Tóth Irén : Tudor Arghezi: Testamentum (Testament)

Nyomtatás

Nem hagyok rád vagyont halálom után

Csak a nevemet egy könyv fedőlapján

Egy lázadó estén, mely közeledik feléd

Őseimtől kezdve, egész, míg hozzád ér,

Ők szakadékokon és mély gödrökön át

Kézen csúszva-mászva jutottak tovább,

És hogy fiatalon könnyebb legyen utad,

Neked fiam, könyvem utat mutat.

Pihentesd rajta bizalommal fejed,

Legyen első adományleveled.

A raboké, kiknek szűrei bélése

Belém töltött csontokkal van tele.

Hogy lecserélhessük most végre-valahára

Az ásót tollra, a határt tintatartóra,

Az öregek gyűjtötték hosszú időn át

Évszázados robot izzadtságszagát.

Szavaikból, mikkel a gulyát bíztatták,

Újabb szavakat alkottam tovább.

És bölcsőket az ezután jövőknek,

Miket sok ezer hétig gyúrtam meg,

Belőlük versek és szentképek lettek,

És koronák, s a rongyok kirügyeztek.

Mézzé változtattam az összegyűjtött mérget

Meghagyva erejét mely annyira édes,

Fogtam a szidalmat, s elkezdtem fonni,

Olykor csábítani, olykor gyalázkodni.

Tűzhelyből holtak hamvait kiszedtem

És belőlük erős kőistent készítettem.

Magas határként, ölében két világ,

Legfontosabb feladatodra vigyáz.

Fájdalmunkat, mely néma és keserű

Összezsúfoltam egyetlen hegedűn,
És a gazda, ezt a nótát hallva,

Mint leszúrt bakkecske, úgy ropta.

Fogtam a penészt, sarat, keléseket,

Alkottam szépséget és új értékeket.

Hosszan tűrt korbácsból így lesznek szavak

És lassú megváltás lesz méltó büntetése

Élő magzatának mindenki bűnének.

A sötét ág így lesz feljogosítva

Erdő mélyéről a fényre térni vissza.

Szemölcsfürtként nőnek ágak hegyein

Századok fájdalmainak bő termései.

Kanapéra dőlve lustán, kényesen,

A kisasszony szenved az én könyvemen.

A tűzbetű és az alkotott betű

Összepárosodva házasságot ül,

Mint forró vas, mit fogó szorít vadul.

Rabszolga írta és olvassa az Úr,

Nem sejtve, hogy könyvem belsejében

Őseim százados dühe hever éppen.

Tudor Arghezi: Testament

Nu-ti voi lasa drept bunuri, dupa moarte, 
Decat un nume adunat pe o carte, 
In seara razvratita care vine 
De la strabunii mei pana la tine, 
Prin rapi si gropi adanci 
Suite de batranii mei pe branci 
Si care, tanar, sa le urci te-asteapta 
Cartea mea-i, fiule, o treapta.

Aseaz-o cu credinta capatai. 
Ea e hrisovul vostru cel dintai. 
Al robilor cu saricile, pline 
De osemintele varsate-n mine. 

Ca sa schimba m, acum, intaia oara 
Sapa-n condei si brazda-n calimara 
Batranii au adunat, printre plavani, 
Sudoarea muncii sutelor de ani. 
Din graiul lor cu-ndemnuri pentru vite 
Eu am ivit cuvinte potrivite 
Si leaga ne urmasilor sta pani. 
Si, framantate mii de saptamani 
Le-am prefacut in versuri si-n icoane, 

Facui din zdrente muguri si coroane. 
Veninul strans l-am preschimbat in miere, 
La sand intreaga dulcea lui putere 
Am luat ocara, si torcand usure 
Am pus-o cand sa-mbie, cand sa-njure. 
Am luat cenusa mort ilor din vatra 
Si am facut-o Dumnezeu de piatra , 
Hotar inalt, cu doua lumi pe poale, 
Pazind in piscul datoriei tale. 

Durerea noastra surda si amara 
O gramadii pe-o singura vioara, 
Pe care ascultand-o a jucat 
Sta panul, ca un tap injunghiat. 
Din bube, mucegaiuri si noroi 
Iscat-am frumuseti si preturi noi. 
Biciul rabdat se-ntoarce in cuvinte 
Si izbaveste-ncet pedepsitor 
Odrasla vie-a crimei tuturor. 
E-ndreptatirea ramurei obscure 
Iesita la lumina din pa dure 
Si dand in varf, ca un ciorchin de negi 
Rodul durerii de vecii intregi. 

Intinsa lenesa pe canapea, 
Domnita sufera in cartea mea. 
Slova de foc si slova faurita 
Imparechiate-n carte se marita, 

Ca fierul cald imbratisat in cleste. 
Robul a scris-o, Domnul o citeste, 
Far-a cunoaste ca -n adancul ei 
Zace mania bunilor mei.