Vandra Attila : Őseinkről mesél a Babba Boszorkány

Nyomtatás

Ami a magyar népmesék boszorkányait illeti, Solymossy kutatásai szerint a Nyugat-Európából átvett mesékben szinte kivétel nélkül a boszorkány elnevezéssel találkozhatunk, míg a keleti, tatár-türk mesékben többnyire a vasorrú bába elnevezés szerepel a neki megfelelő alakkal és ősibb vonásokkal. Szerinte az orosz mesék a későbbi, perzsa-arab mesekincsek hatását viselik magukon, míg ennek nálunk nyoma sincsen. A perzsa-arab meseelemek jelenléte ott, illetve annak teljes hiánya nálunk, az állandó szófordulatok különbözősége azt a feltevést igazolják, hogy a két rendszer egymásra nem lehetett hatással sem kulturálisan, sem földrajzilag. Megdőltnek tekinti azt a nézetet, amely meséink legmélyebb rétegeit az orosz népmesékben kereste és találta meg. Ami ősi közösség a kettő között, az visszanyúlik a türk-tatár időkbe. A mi magyar folklórunk minden adata arra vall, hogy közösségünk a tatár epikus hagyományokkal régibb, mint ami a török hódoltság idején átvehettünk volna. Ugyanezt alátámasztják a régi magyar nyelvi feljegyzések is, mert a boszorkány szó aránylag későn, Heltai Gáspárnál fordul elő 1552-ben, míg 1111-ből a zobori oklevél az alábbi hivatkozást tartalmazza: „quod baba pars vocatur”.[1] A Nyelvtörténeti Szótár szerint a „bábáskodik” annyit tesz, mint boszorkányságot űz.[2]

          Szabó Szilvia szerint a vasorrú bába és a mesék tudós boszorkányainak és öregasszonyainak történeti gyökerei valahol az altaji népek sámánszertartásaiban is rejtőzhetnek. És talán a legegyenesebb út az, ami a legegyszerűbb: a vasorrú bába lényegében egy sámán vagy a sámánt segítő szellem a szokásos maskarában, amelyben „bábáskodik”, vagy „alakoskodik”.[3] Én megkockáztatnám a helyesbítést: ural-altáji, gondoljunk az obi-ugorok rézorrú babájára.

          Térjünk egy kicsit vissza a bába szó eredetére-jelentésére. Gyermeknyelvi szó, amely az újszülött első gügyögéseinek szülői megerősítéséből alakult ki. Szinte minden nyelvben megvan, de nem azonos jelentéssel.

          A szláv nyelvekben vénasszonyt és nagymamát jelent, sőt mellékjelentése boszorkány (lásd a Baba Jaga és társait). De a többi indoeurópai nyelvben miért nem jelenti ugyanazt?

          A szláv tenger közepén élő, román csak a vénasszonyt vette át, a boszorkány mellékjelentéssel (Baba Cloanţa), nagymamára nem használják.

          A japánban csak vénasszonyt jelent.

          A magyarban szülésznőt (bábaasszonyt), boszorkány mellékjelentéssel (vasorrú/vasfogú bába), nagymamát nem. Elég furcsa (bár nem kizáró érv), hogy a mi és románok a szó két különböző jelentését vettük át a szlávoktól. És miért hangsúlyozzuk, hogy asszony, ha bába már azt jelenti? A baba (ékezet nélkül) ugyanakkor magyarul újszülöttet jelöl, arabul, hindi, bengáli, kínai és török nyelven pedig apát jelent, a hindu, szikh és iszlám kultúrában spirituális vezért, szent embert (lásd Gül Baba, Diri Baba). Ahogy nálunk az atya szó hallatán – bár apát jelent – nem valakinek az édesapja, hanem hamarabb a mennyei atya, vagy a gyóntató atya jut eszünkbe.

          Van nekünk még egy hasonló hangzású szavunk, és ez a babba. Leginkább Babba Mária alakban ismert Székelyföldön, főleg Csíksomlyó környékén és Szűzanyát, Nagyboldogasszonyt, nemzetünk Nagyasszonyát, a magyarok védőszentjét értjük alatta. Kevesen tudják manapság, hogy Szűz Mária minek köszönheti különleges népszerűségét a magyarok körében. Szent Gellértnek köszönhetően ősi hitünk Nagyboldogasszonyát azonosították Szűz Máriával, Krisztus édesanyjával, ezáltal tették elfogadhatóvá az ősi hitről lemondani kényszerülő, az új, keresztény hitet felvenni készülő magyarokkal.[4] Nem egyedi esetről van szó, hiszen bevett szokás volt ez, (A mindenszentekhez kapcsolódó szokások is az ősi kelta kultúrában gyökereznek, Karácsony és Húsvét egyes szokásaiban is a pogány világ rítusai fedezhetők fel). Az obi ugorok Kaltes Anki-ja [5], és a rejtélyes ”Yugra[6] arany asszonya” (oroszul Zolotaja Baba) [7] nagyon hasonlít rá. Paul Stonehill szerint „Yugra arany asszonya” azonos a manysik másik istennőjével „Chooros Nai Anki”-val (Chooros = óceán, nai= istennő, de lángot, tüzet is jelent, anki= anya).[8] Babba Mária csíksomlyói ábrázolása a napot is tartalmazza… Yugra rejtélyes Arany Asszonyának a „rokonai” megtalálhatók az Urál másik oldalán, Permben ahol a neve Sarnen Anh (komi), Sarnen yin (udmurt)[9], sőt a szamojédeknél is, ahol Arany Babu a neve.

          A legelső leírása feltehetően a vikingektől származik, akik Yumala néven említik, s ez már a finn eposzt, a Kalevalát idézi… Yumala az alvilág istennője, kinek szent állata a szarvas. Akárcsak Kaltesh-anki, a finn mitológia Yumalája az emberi élet hosszát dönti el, és áldozatok alkalmával jóslatokat ad. Valentin Krapiva (ukrán kutató) szerint Yumala nem is annyira „arany”, mint amennyire fényes, sugárzó (radiant).[10] A manysi „sorin” szó egyszerre jelent aranyat és fényest.[11] Numi Turum az Obi-ugorok főistene is „fényes”. A japán mitológia wordpress oldala Hajnal Arany vagy Sugárzó Asszonya néven beszél róla[12], és számos párhuzamot talál Datsueba, Jigoku no baba és Yama-uba (hegyi vénasszony-boszorkány) japán mitológiai hősökkel. Ugyanakkor Tabiti szkíta istennőt is kapcsolatba hozza vele.

          A számi legenda szerint a nap leánya ajándékozta meg őket a rénszarvassal. Egy másik számi legenda szerint a nap fiának három fia volt, akik a számik őseivé váltak. Haláluk után három csillag lett belőlük (az Orion Csillagkép). [13]

          A Hajnal Sugárzó Asszonya már a felkelő nappal hozza kapcsolatba az obi-ugorok szent asszonyát, és ez újra a csíksomlyói Babba Máriát juttatja eszünkbe, kinek ábrázolásában ott a nap.

          A boszorkányos meséink egy másik eleme is finnugor területre vezet. Ez pedig a kacsalábon forgó kastély, amely más népeknél csirkelábon forog. Sohasem gondoltam volna, hogy egy japán mitológiával foglalkozó weboldalon találom meg a népmeséink kacsalábon forgó kastélyának ősét, még ha csirke (kakas?)lábbá átalakulva is, halotti kunyhó alakjában. A kakas hajnali kukorékolásával „felébreszti” a kelő napot, Kaltesh Ankit, Babba Máriát, Hajnal Aranyszínű Sugárzó Asszonyát, ki a születésért és a halálért „felelt.” Így vált a kakas a halotti kultusz részévé. Ami a kacsalábat illeti, annak is megtaláljuk párját a finnugor (permi) világban. A komik szerint a világ egy kacsatojásból jött létre.

          Ismét eljutottunk a nyugat-szibériai ősi hitvilághoz. Míg az észak-eurázsiai népeknél a táltosok elsősorban férfiak, dél fele egyre hétköznapibb jelenség a táltos nőké, a női sámánoké. A női táltosok (nálunk is akadtak) nemcsak vallási vezetők voltak, mediátorok a túlvilág istenei felé, az istenek földi helytartói, hanem nagy tudású emberek, gyógyítók, és szülésznők is… Akiken nő létükre lehetett az említett hagyományok szerint akár női mivoltuk ellenére is babának (szentnek, spirituális vezérnek) szólítani… Abban az értelemben, ahogyan Babba Máriát! A babba szó babbás alakban gyermeknyelvi tájszóként még ma is használatos Székelyföldön. 

          A bűbájosnak titulált női táltosok, javasasszonyok tevékenysége Bau gyógyító, „javas” sumér istennőt idézi. Talán nevéből származik a bű szavunk? Másik neve Baba… S nem ő az egyetlen… I. e. II. évezredből van feliratos emlék KU.BABA vagyis „Szent” Baba istennőről, aki a hettita pantheon egyik főistene, és akit szintén a szülő asszonyokhoz hívtak segítségül. Feltehetően a sumér istennő továbbélése a hettitáknál. [14] A sumér panteon hatása a sztyeppe tengrista vallására igen valószínű, hiszen Dengir sumér istent Tengir (Tengri, Tanri, Tenger, Tura) nevében véljük felfedezni, aki szintén a kék ég istene is volt, és neve egyidejűleg a tengert is jelenti, akárcsak a sztyeppei népeknél.

          Nagyboldogasszonyunk finn-ugor…  De hogyan lett belőle boszorkány?

          A táltos asszonyok, voltak az első bábák, a Nagyboldogasszony, a későbbi Babba Mária földi helytartói. A hétköznapi ember hozzájuk való viszonyulása ambivalens volt. Hozzájuk fordultak tanácsért, gyógyításért, közvetítésért a felső és alsó világ (istenek elhalt ősök) felé, ugyanakkor féltek is tőlük. A szülésznő kezében volt az élet és halál. Életet adott, amikor az egészséges baba megszületett, de gondoljunk a gyakori gyermekágyi halálra, ő volt, aki „elvette” az életet, s ehhez még hozzájárultak a magzatelhajtási praktikák is. A táltosnő ijesztő hatalommal bírt… Aki képes volt közbenjárni az isteni áldásért, az képes volt rontást is hozni. Lehetett áldani és átkozni. Lehetett öreganyámnak szólítani, és megnyerni jóindulatát, és lehetett rettegni tőle. (Táltos nő csak idős asszony lehetett, ahogy bábaasszony is.[15]) És ezt még a kereszténység és iszlám boszorkányüldözései előtt. Az már csak hab volt a tortán, amely a rontást, a gonoszságot hangsúlyozta, a veszélyeket, az eretnekséget…

          Boszorkányunk jelleme igencsak keresztény kultúra gyümölcse. Ám népmeséink vasorrú/vasfogú bábánk, már a keresztény kultúra átvétele előtti ősi hitről, a sámánok és táltosok világáról mesél, még akkor is, ha netán a szlávoktól vettük volna át. Ám, mint láttuk, inkább a szlávok vették át a finnugoroktól. E bába=boszorkány nem más, mint a táltos-sámán-szülésznő. A vasorrú bábánk eredete hasonló ősi társadalomba visz, de inkább a halottkultuszt idézi, mint a szülésznőt, feltehetően a kettő összeolvadt egyetlen boszorkánnyá…

          A mese sztyeppei elterjedése a mongol (volgai kalmük), török (tatár, csuvas, kirgiz) és finn-ugor (permi, ugor) népekkel „rokonít”, bár a történet akár messzebbről, Kínából és Tibetből is eredhet. Érdekes, hogy a legenda török párhuzamait elsősorban olyan népeknél találjuk meg, amelyek kapcsolatba kerültek a finnugorokkal.

          Babba Mária, a bűbáj, a bába és a román gyermekrémítő Bau-bau, az ősi sumér kultúrában talál párhuzamokra. Én azért nem sietnék a sumér eredetünk megkérdőjelezhetetlen bizonyítékának tartani. Ehhez minden kétséget kizáró módon cáfolni kellene bármely alternatív magyarázatot. Ne feledjük, keresztény kultúránk azonos az indoeurópai népekével, mi pedig kultúránk közös jellemzőiből nem vonjuk le a következtetést, hogy angolok, franciák vagy amerikaiak lennénk. A sumér kultúra hatását megtaláljuk távol-keleten is, de ne feledjük a szkíta aranyszarvasok elterjedését se Zöldhalompusztától Ordosig (i. e. I. évezred, a távolság tizenvalahány ezer kilométer…) A vasfogú/vasorrú, rézorrú/rézarcú baba/bába/babba viszont nem származhat a bronz-és vaskorszak előttről, Sumér fellendülése és virágzása idejéből.

          A kultúra nem úgy jött létre, hogy Egyiptomban vagy Sumérban felfedezték egyik napról a másikra. Mandics György a „Rejtélyes írások könyvé”-ben[16] rámutat, hogy az írás megjelenése egy több tízezer éves folyamat volt, amely a barlangrajzoktól a proto-írásokon át a lineáris írásig vezetett, a képírástól a szótagíráson át a betűírásig. Az írás kialakulásának feltétele – az ahhoz szükséges kultúra – már évezredekkel azelőtt megvolt szerte a világon, csak a motiváció hiányzott a felfedezéséhez (mely elsőként Közel-Keleten született meg). Ám ha a Csendes-óceánt kőkorszaki technológiával meghódító polinézek kultúráját csodáljuk, nincs amit szégyellnünk a „halszagú” finnugor és a közép-ázsiai rokonságén, mely sok mindennel gazdagította az európait.