Vandra Attila : Őseinkről mesél a vasorrú (vasfogú) bába

Nyomtatás

10. Őseinkről mesél a varorrú/vasfogú bába

A vasorrú bába egy különösen gonosz boszorkány. „Rokonai” a román Baba Cloanţa, és Muma Pădurii[1] (az erdő anyja), a horvát-bosnyák Baba Raga és Sumska Majka (az erdő anyja), a bulgár Gorska majka (az erdő anyja), a keleti szláv Baba Jaga, a nyugati szláv Ježibaba, a szlovén Baba Petra, a szerb Baba Korizma és Gvozdenzuba (vasfogú). Némi hasonlóságot találunk még a germán Perchta, Holda és Holle anyókkal, és a svájci Chlingerivel is.[2]

Neve (bába) azt sugallja, hogy a sötét erdőben élő vasfogú boszorkányunk szláv eredetű… A vasorrú/vasfogú bábára jellemző, hogy ellopja a gyermeket és megeszi, egy lelkekkel teli kádja van, ami a szüléstől visszatartott (elkapart) magzatok lelkét tartalmazza, készíti a forró vizet, hogy megfőzze a gyermeket (forró vizes magzatelhajtási módszer). Párja a Részfaszú Bagoly, egy tudós orvos, akinek van egy réz szerszáma („fasza”) amivel a nő nemi szervében vájkál.

A vasorrú (Székelyföldön és Csángóföldön: vasfogú) bába eredetileg egyszerűen a kaparást végző, gyermekeltevő bábát (szülésznőt) jelenti, ebben a jelentésben a szó ma is él a moldvai csángóknál. A vasorr a kampót jelenti, amivel a méhbe benyúltak. Ugyanez szemközti nézetből vasfognak tűnik. Vagy nem is fogról van szó, hanem (szülész)fogóról? Ez már alaposan rácáfol a szláv eredetre, mert a fog és a fogó csak magyarban hasonlít, szláv nyelvekben nem: szlovénban bo és klešče, oroszban будет, плоскогубцы, (budet, ploskogubtsy).

A Vasorrú Bába a „fogaival rágja magát keresztül” azon a „sűrű erdőn”, amely a menekülő fiatalok által hátradobott vakaróból (lóvakaró keféből) keletkezett: a nő fanszőrzetén kell keresztülhatolni, hogy el lehessen jutni a magzathoz, hogy el lehessen tüntetni. A jelentés kései felbukkanása azzal magyarázható, hogy mindig is tabu alá esett a gyermek eltevése, nem lehetett beszélni róla.[3]

De nem biztos! A sámánhitű népek az elhunyt ősök tiszteletére bábut faragtak a halottaik lelkének lakhelyéül. Legközelebbi nyelvrokonaink, az obi-ugorok időről időre áldozatot mutattak be szellemeiknek: arcukat, szájukat, orrukat bekenték vérrel, hússal, zsírral stb. Hogy az arc ne korhadjon el hamar, a báb kiemelkedő orrú faarcát fémlappal fedték. Innen a vasorr… De honnan akkor a vasfog? Viszont az elméletet erősítik a következő keleti mesék:

A sárkányokról szóló fejezetben említettem a volgai mongolok, a kalmükök népköltészetének Dzsangar legendáját. Egyik változata az „Ének a Sárga Gürgü Kánról” (SÁRga Gürgü KÁN[4]). Miközben Dzsangar elalszik, és társai főznek, megjelenik egy „vénség, rézpofájú, zergelábú, rémítő vén öregasszony”[5]. Lent az alvilágban sárkány helyett a hét kopasszal kell megküzdenie és a rettenetes vasbölcsőjű csecsemővel… Nekem ez nagyon a hétfejű sárkány anyját juttatja eszembe és a vasorrú bábát.

Radloff mesegyűjteményében[6] például az altáji sor-tatár hősénekben (Täktäbäi Märgän), a szibériai abakán tatároknál (Kan-Märgän hősről való énekben), a teleut tatároknál (Ai Kánról szóló hős eposzban)[7] is felbukkan a rézorrú banya… Nem hiszem, hogy a réznek és vasnak nagy jelentősége lenne.

Két különböző boszorkány összeolvadásáról lenne szó? Hiszen a többi indoeurópai népnél ilyen nincs[8], és mindössze a szerb Gvozdenzuba vasfogú, ők pedig szomszédaink. Talán nem is mi vettük át a szlávoktól, hanem ők tőlünk? A szlávok vagy velünk, vagy más finnugor vagy török népekkel (bolgárok, csuvasok) érintkeztek… A magyar baba (újszülött) és a szláv (meg román) bába (vénasszony) is kapcsolatba hozható a gyermekeltevő boszorkánnyal, de a bábaasszonnyal is.

Baba Yaga és Ježibaba nem feltétlenül gonosz, akár segítő is lehet, ahogy népmeséink egyes boszorkányai sem azok.

─ Jó estét öreganyám! ─ köszönti a magyar mesehős a boszorkányt, mire a az így felel:

─ Ezer szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, különben halálnak halálával haltál volna meg! ─ feleli, majd segít a hősnek.

Solymossy Sándor és Munkácsi Bernát számos keleti párhuzamot sorolnak fel, melyben az ifjú hős az ismeretlen, nem egyszer nyilvánvalóan ellenséges érzületű asszonyt anyjaként üdvözli, sőt olykor emlőjét is szájába veszi, ezzel anyjává fogadja és védelme alá helyezkedik. Egy kaukázusi oszét mese hőse pl. így szól az idegen asszonyhoz: „Mily hosszú utat tettem meg, mily fáradt vagyok, anyácska!” Az asszony így felel:

─ Ha nem neveztél volna anyácskának, megettelek volna ─ azután bevezeti a házba, megvendégeli és ellátja hasznos tanácsokkal.[9]

Egy hasonló mesei sztereotípia, amikor a hős hosszú vándorútja során ember nem lakta kietlen pusztaságon vagy rengeteg erdőben magányos kunyhóra (palotára) talál. (A boszorkányok gyakran laknak rengeteg erdőben). Lakója (szintén nem rosszindulatú boszorkány!) ámulva kérdi:

─ Hol jársz itt, ahol a madár se jár?

E sztereotípiának osztják, zürjén, kaukázusi, tatár és kirgiz párhuzamait ismerjük. Egyik kirgiz mesében pl. azt kérdi az óriás jilbägänek (sárkányok) anyja:

─ Ami országunk olyan, hová szárnyas állat nem repül, lábas állat el nem jut, ki ia-fia vagy, hogy ide kerültél?

Radloff nagy gyűjteményének kirgiz szövegeiben a formula még öt ízben fordul elő. Solymossy Sándor, mivel megfelelőit sem az indus-perzsa-arab, sem a nyugat-európai gyűjteményekben nem találta meg, keletről magunkkal hozott epikus stíluselemnek tartja.

Egy másik motívum, amely sok mesénkben megtalálható, az a fán rejtőző boszorkányé, amelyik nem mer lejönni, amíg a hős nem „hatástalanítja” a kutyákat a ledobott hajszál segítségével. Nos, ezt az elemet is megtaláljuk a „Ike tugan” (Két testvér) című tatár mesében.[10] Ám óvatosnak kell lenni a következtetésekkel, hiszen egy azonos című mesét hasonló elemekkel a Grimm testvérek is összegyűjtöttek… És nem tatárföldön.

Szintén ismerősként üdvözöljük a Gölčäčäk (Rózsa) mesében a boszorkány elől menekülő hőst, aki tárgyakat dob el, amelyek sűrű erdővé, tóvá változnak, s akadályozzák a boszorkány előre haladását. A Rózsa(!) és Ibolya magyar népmesében is a tündér Ibolya tóvá változik, hogy akadályozza boszorkány mostoháját. Más mesékben a lóvakaró keféből válik áthatolhatatlan erdő.

A Batir soldat (Vitéz katona) című tatár mesében a boszorkány fiai Kutyafej-Tehénláb, tehát nem emberek. A kemencében való sütögetésből viszont már Jancsi és Juliska Grimm-története kacsint vissza… Ám a Világszép Cerceruska meséjét is megtaláljuk a Grimm-mesékben Öcs és Nővér (Brother and Sister) címmel, a szláv mesékben a kislány neve Alionushka, a fiúcskáé Ivanushka, és van román változata is.

De ki vette át kitől? Hajlanánk arra, hogy: „Természetesen a Grimm meséket az egész világon ismerik” Ám ne feledjük, népmeséről van szó, s olyanok terjesztették szájról-szájra, akik nem igazán olvasgattak meséket. Cerceruska neve (…uska) szláv vagy román eredetet sugall (cerb ─ szarvas, s az egyik gyermek azzá változik), ám a szláv (orosz) változatban Baba Jaga a boszorkány.

Igen ám, de Jaga oroszul nem jelent semmit, ugyanakkor komi nyelven erdőt (fenyvest) jelent. Vagyis Baba Jaga az erdő anyja. Emlékezzünk a vasorrú/vasfogú bába szláv és román neveire: Muma Pădurii, Sumska Majka, Gorska Majka mind az erdő anyját jelenti. Natalia Kusakina szerint a mese komi eredetű.

És még valami. Jancsi és Juliska mesének eredetét a középkori Nagy Éhínség (1315–1321), korából származtatják, amikor is sok kétségbeesett ember elhagyta gyermekét (lásd a Szegény árva asszony klézsei csángó népballadát is!) vagy egyenesen kannibalizmusra adta fejét.[11] Ám ha a sárkány-, és griff-madaras mesékkel húzunk párhuzamot, a hasonlóság szembetűnő. E mese sokkal régebbi gyökerekre vezethető vissza. S gyökerét Permben, Komiföldön találjuk meg.

Kedves olvasó! Kinek, vagy inkább minek neveznéd azt a bábaasszonyt, aki sütőlapáton kemencébe tenné a koraszülött gyermeket? Ugye a boszorkány még elég finom jelző? Nos, e rituálé, pontosabban az újrasütésnek (ПЕРЕПЕКАНИЯ ─ perepekanija) nevezett rituális gyógyítás létezett, és élt még a XX. században is, és nem csak a Szovjetunióban, hanem más kelet-európai országokban is, például Lengyelországban, Romániában, sőt Magyarországon! Őszinte leszek, sohasem hallottam eddig róla). Ám szó sem volt arról, hogy tényleg megsütötték volna a babát! A koraszülött „nem érett meg”, még nem volt kész, így miután rozslisztből készült tésztával bekenték a babát, hogy csak a szeme és orrlyuka maradt szabadon, majd sütőlapáton a meleg (nem forró!!!!) kemencébe tették a megfelelő ráolvasások kíséretében. Ez egy fajta „érési” eljárás volt, amelynek eredete a finn-ugorokhoz, Permbe, Komiföldre vezet, ahonnan ered a Baba Jaga is![12]