Dezső Ilona Anna : Rózsák és lányok (Második rész)

Nyomtatás

Osztanak, szoroznak, végül kölcsönt is kell kérni, mert az induló jegyzetfüzet-csomagot sehogyan se bírják megvásárolni másként. Hát még az orvosi kezdő készletet: sztetoszkópot, köpenyt, vérnyomásmérőt… megkezdődik a család eddigi legnagyobb próbatétele. Kollégiumi elhelyezést nem kaphatnak, hiába laknak órákra az egyetemtől, mert a megyén belüli diákoknak nem jár. Az állami elhelyezésnek sok egyéb feltétele sem adott az ő esetükben, hiszen nincsen rászorultság, mindkét szülő munkahellyel rendelkezik, egy gyerek… stb., így kénytelenek albérlet után nézni. Akkor esnek igazán kétségbe, amikor megtudják annak költségeit. Mit tehetnek mást, Kata fizetését minden hónapban átutalják a házinéninek, aki egyre követelőzőbb, egyre magasabbra emeli a mércét, még ezt is hozzanak, meg azt is, tojásból is egyre több kell, tej, túró… Egy idő után lemondanak a házi kosztról, s megmaradnak csak a kvártélynál, ami nem nyeri el a néni tetszését. Ettől kezdve pokollá teszi a fiatal lány életét.

Kata napestig, sőt, nemegyszer másnap reggelig dolgozik, alvási időből egyre ritkában futja, minden munkát elvállal, de még így is hó végére, hol az egyik szomszéd, hol a másik jóindulatára kénytelenek hagyatkozni.

Bár nagy nehézségek árán, végül túljutnak az első esztendőn. Zsuzska igen szótlan egész nyáron. Hiába kérdezik, nincsen megbeszélnivalója szüleivel. Kata mérhetetlenül szomorú, a férjének nem mer szólni, de egyre jobban aggódik a lány viselkedése miatt. Őszre némileg oldódik a feszültség, jönnek az újabb gondok, a tavalyihoz képest is sokkal drágábbak a jegyzetfüzetek. Albérletet cserélnek. Magasabb költség, drágább egyetem. Kata napi tizenkét-tizennégy órát görnyed a cipőfelsőrészek fölött. Még szerencse, hogy van elég megrendelés, így kap lehetőséget a túlmunkára. Férjével váltják egymást, a gyárban az éjszakai műszakot fizetik jobban. Egyikőjük épp hogy kiszáll az ágyból, mire a másik beleesik. Már egyáltalán nem bizonyul szűknek és kicsinek a lakás, úgy kiürült az elmúlt évben. November elején, pár héttel Zsuzska elutazását követően furcsa telefont kap a család. A főbérlőtől érkezik az üzenetrögzítőre a hír, hogy Zsuzska bezárkózott a szobájába és már napok óta nem akarja kinyitni az ajtót.

— Mi történt? — kérdi Kata kétségbeesve, amint megpillantja férjét a portán.

— Baj van, az üzenetrögzítőn találtam egy nem túl biztató hírt. Hiába hívom telefonon a lányunkat, nem veszi fel.

Nem szaporítják a szót, idegesen hajtanak át a városon, gyors pakolás, szinte még abban az órában elindulnak a kétórányi járásra található egyetemi város felé. Kata idegesen tördeli a kezét, míg férje minden ujjperccsattanásra beletapos a gázba. Kapkodják lábaikat, a negyedik emeleti lakás ajtajáig pillanatokon belül felérnek. Hiába csengetnek, senki sem nyit ajtót. Időközben besötétedik, nem tudnak hová menni, leülnek a felső lépcsőfokra. Kevés idő elteltével megsajnálja őket az egyik ajtó mögül leselkedő szomszéd néni;

— A lányukat keresik?

— Tud valamit róla? — esik neki kétségbeesve Kata.

— Sok mindent nem, valami olyasfélét említett a mentős a telefonba, hogy tiltott abortusz… — s erre görcsbe rándul a gyomruk.

— Hol van itt a szülészeti klinika? — kérdi higgadtságot színlelve az apa.

— Kétsaroknyira jobb oldalt, odavihették, máshová nemigen értek volna el vele, amilyen rossz állapotban volt.

Eleget hallottak, hármasával ugorják át a lépcsőfokokat, a kocsiról megfeledkezve szaladnak, ahogy bírnak. A kórház, kintről hatalmas komplexumnak tűnik, több épület egy udvarban. A főbejáratnál a recepción érdeklődnek.

— Ma délután hozták be a lányt, kivérzett állapotban. Menjenek fel a C épület második emeletére, oda szállítják a tiltott abortuszosokat, míg kiér a rendőrség.

Nem néznek egymásra… ők már mindent értenek, ezen nincs mit megbeszélni… vagy mégis? Hogyan lehetséges az, hogy mindebből ők semmit sem vettek észre? Most sem helye, sem ideje a szemrehányásoknak, igyekeznek, ahogy bírnak, az említett épület irányába, a nővérszobáig meg sem állnak. Zöld ruhás nő ül a pult mögött, ír valamit, amikor elé toppannak. Egyszerre érdeklődnek Zsuzska felől, mire az udvariasan feláll.

— Majd a doktor úr, tudja, mi nem adhatunk felvilágosítást — s már megy is egy ajtó irányába.

Türelmetlenül várnak, le s fel járkálnak, nehezen telnek a percek, de a doktor úr csak nem közelít egyik irányból sem. Kata bekopog a hozzá legközelebb eső ajtón, amin korábban a nővért látta eltűnni, s miután semmilyen választ nem kap, benyit. Bár ne tette volna…

Lábai elernyednek, vitustáncot lejtenek térdei. Az idő, mint legfőbb gyilkos hirtelen megáll. A zajtalan semmiben, ahonnan már nincsen visszaút, egyre sűrűbbé válik a levegő. Maga előtt látja kivérzett testét, amikor lányának születésekor, egy gondatlan bába hibája miatt, majdnem ottmaradtak mindketten azon a bizonyos ágyon, csak a teremtő Isten csodája volt életben maradásuk. Hogyan lehet kétszer belelépni ugyanabba a zavaros, sodrásától járhatatlan folyóba? Verejtékező homlokán az erek kidagadnak, vészharangot kongat halántékán a félelem. Szemközt, egy ágy mellett köpcös ember takarít, mindent beborít a vér. De milyen vér? Lehet, hogy az ő vérük? Rózsák és lányok? Azok a vörös rózsák, jut eszébe egy újabb emlék… ilyet csak azok a hűtlen virágok tehetnek! Hová lett illata, mely oly sokszor ejtette kábulatba? Vajon Zsuzskát is hamis szépség kergette bajba? Ő is elhitte a szerelem álnok csokrába szőtt hamisságát? Jaj, csak hasadna meg az a sokat megélt anyai szív! Csak ne kellene meglátnia ezt a kegyetlenségtől átszőtt piszkos vásznat, melyben ott lapul valamennyi kioltott lélek sóhaja…

A lányát viszont nem találja. Vészjós pillanatok, mire az ember észleli kérdő, rémült tekintetét.

— A lányt keresi?

Igen, válaszolná, de nem jön ki hang a torkán.

— Menjenek le az alagsorba, balra az utolsó ajtó.

Több szóra nincsen szükség… odalent, ahol a sötétség az úr, már nincsenek titkok…

(Emlékül minden olyan nőnek, aki az abortuszt tiltó törvény áldozatává vált.)